Járványügyi intézkedési terv

A Csepel FC vezetősége az alábbi intézkedési tervet dolgozta ki a járványveszély elkerülése illetve terjedésének megakadályozása érdekében.

A Csepel Football Club intézkedési terve a 2020- 2021-es bajnoki év indításához a koronavírus fertőzés megelőzése érdekében

A Csepel FC 2020.08.29 bevezetésre kerülő eljárásrend kidolgozását a szeptember 1-jén hagyományos keretek között megkezdődő nevelés- oktatás beindulása indokolja. Az intézkedési terv a módosításáig vagy visszavonásáig marad érvényben.

1. Legfőbb célunk, hogy a létesítményben folyó edzésmunka és a korosztályos bajnoki mérkőzések lebonyolítása folyamatos maradhasson, hiszen számunkra ez a „legoptimálisabb közeg” céljaink megvalósításához.

Célunk főszereplőit – gyermekeinket, kollégáinkat és a szülőket – arra ösztönözni, hogy FEGYELMEZETT, TUDATOS viselkedéssel fontos lépéseket tehetünk a koronavírus elleni védekezésben. Hiszen csak közösen tudunk eredményesen felkészülni a megelőzésre, a védekezésre!

2. Edzések és mérkőzések rendje:

Az edzéseken és mérkőzéseken csak láztalan, egészséges személyek vehetnek részt . Az öltöző épületbe csak maszkban lehet belépni és a szigorú kézfertőtlenítési eljárások betartása mellett. Felhívjuk a sportolok a szülők és az edzőkollégák figyelmét a másfél méteres távolságok betartására és a kézfogás mellőzésére. A létesítménybe továbbra is csak gyalogosan lehet bejönni,kérjük a személy gépkocsival való behajtás mellőzését!

3. SZÜLŐKNEK:

A létesítményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató sportolók látogathatják.

    • Szeptember hatodikáig a szülőknek nyilatkozni kell arról papír alapon, hogy az elmúlt időszakban voltak-e külföldön, a gyermek volt-e lázas, köhögött-e, fájt -e a torka, közérzetében volt-e negatív irányú eltérés /rosszullét/
    • A sportolókat naponta megkérdezzük (szóban) egészségi állapotukról és szükség szerint, panaszok esetén testhőmérséklet mérést végzünk rajtuk, amit eltérés esetén dokumentálunk. A koronavírus megbetegedés tüneteit mutató személyt azonnal elkülönítjük!
    • A szülőnek értesítés után azonnal haza kell vinni gyermekét. A gyermek a létesítménybe kizárólag orvosi igazolással térhet vissza,
    • A szülő köteles az egyesületet értesíteni, ha a gyermeknél vagy a családban koronavírus- gyanú vagy igazolt fertőzés van.
    • Igazolt hiányzásnak tekintendő , ha a gyermek, a sportoló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.
    • Ezen időszakban a sportoló az otthona elhagyása nélkül, az edzőkkel egyeztetett kapcsolattartási forma mellett vesz részt az edzésmunkában.
    • Szülők további tájékoztatása online formában történik.

VESZÉLYHELYZET ESETÉN

A létesítmény igénybevételéről az Operatív Törzs dönt!

Tisztelt Szülők!

Arra kérjük Önöket, hogy az általunk kialakított és szerkesztett, hiteles kommunikációs csatornáinkat figyeljék! A napi híreket megosztó linkek, a média egyéb csatornái nem tartoznak ezek közé!

Első forrásként:  Hitelesnek egyesületünk honlapját és az edzők által működtetett felületeket tekintsék!

4. EDZŐKNEK:

    • Az edzéseken és a létesítmény látogatásában, KIZÁRÓLAG egészséges és tünetmentes munkatárs, illetve sportoló vegyen részt!
    • Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken, az ott tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése!
    • A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos az öltözőkben, ezért a edzések előtti és utáni öltözésnél tekintettel kell lenni arra, hogy elkerülhető legyen az öltözőkben történő csoportosulás.
    • Fokozottan figyelni kell arra, hogy a sportolók betartsák az alapvető higiéniai szabályokat! (kézmosás, kézfertőtlenítés, papírtörlő használat, szemétgyűjtő edények megfelelő használata)

5.  SPORTOLÓKNAK:

    • Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken, az ott tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
    • A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos a mosdókban, illetve az öltözőkben.
    • Az intézménybe érkezéskor, minden belépőnek alaposan kezet kell mosnia vagy fertőtlenítenie kell a kezét
    • Illemhely használata után alaposan kezet kell mosni vagy fertőtleníteni kell a kezet KÖTELEZŐ betartani az előírt 1,5 m-es távolságot.

A WC- nél a tömörülést kerülni kell! A WCk -ben csak annyi sportoló tartózkodhat, ahány mosdó van. A WC használata után kötelező a kézmosás.

    • Köhögési etikett elsajátítása és betartása!
    • Köhögéskor, tüsszentéskor, papír zsebkendőt kell használni!
    • A zsebkendőt használat után a kukába kell dobni!Utána alaposan kezet kell mosni illetve kézfertőtlenítést kell végezni!

A 2020/2021-es bajnoki év elkezdéséhez, a közös munka folytatásához, a sikeres védekezéshez nagy fegyelemre, a szabályok betartására és rendkívüli megértésre lesz szükségünk! Ennek sikere rajtunk múlik! Bízunk benne, hogy közösen meg fogjuk oldani a járványhelyzet okozta nehézségeket!

MINDENKI vigyázzon magára!

Csepel FC Vezetőség

                                                                                                         Budapest 2020.08.29