Végső búcsú a bajnoktól

Szűk családi körben nagy részvét mellett vettek végső búcsút Gondos Tibortól a Csepel SC NBI- es labdarúgó bajnokától.

Az életének 93. évében, 2021. március 6- án elhunyt sportember búcsúztatóján Märtz János elnök és Légrádi Gábor sajtófőnök képviselte a Csepel FC- t és helyezte el a kék-piros szalaggal átkötött emlékezés virágait az egykori kiváló sportoló urnasírjánál.

Gondos Tibor nemcsak nagyszerű labdarúgó, de szerető férj és édesapa volt, feleségével -akitől idén januárban kellett végső búcsút vennie-  hetvenhárom évig élt boldog házasságban.

Gondos Tibor 1928. október 10- én Szentendrén született, játszott a X. ker. ÉDOSZ -ban, a Bőripari DSE-ben, majd a Budapesti Bástyából (ma MTK Budapest) igazolt Diósgyőrbe. A Diósgyőri Vasas színeiben 1953- ban 12 góllal segítette hozzá a Diósgyőrt az NB II. Keleti-csoport bajnoki címéhez, a következő évben pedig 10 gólt szerzett az élvonalban.

1955-től a Csepelen és a Budapesti Spartacus színeiben játszott.

Kétszeres magyar bajnok, 1951-ben a Bp. Bástyával, 1958-1959-ben a Csepel SC gárdájával szerzett aranyérmet. Sőt, van egy ezüstje is a Bp. Bástyával 1952-ből. Többnyire a balösszekötő posztján szerepelt, 152 mérkőzést játszott az NB I-ben, és 43 gólt szerzett.

Csepelen a tréneri pályába is belekóstolt, 1965- től a ék- piros klub serdülő labdarúgóit tanította a futball alapjaira. Nyugdíjazásáig a Csepel Művekben dolgozott a minőségellenőrök (meo) vezetőjeként.

Emlékét őrizzük, nyugodjék békében!