Győzelemmel zártuk az évet.

Csapatunk az Almásfüzitő SC csapatához látogatott a Női NB.II Nyugati csoportjának záró mérkőzésén ahol örömünkre vendég siker született!

Csapatunk nagy elánnal és harcikedvel érkezett Almásfüzitőre az év utolsó bajnoki mérkőzésére ahol elsöprő sikert tudtunk aratni vendéglátónk felett! Kapusunk Forgács Szimonetta felépült betegségből, illetve Schuszter Anna is felgyógyult sérüléséből! Csapatunk hamar megszerezte a vezetest Janosütz Evelin góljával a mérkőzés 18.percében majd egy kőzel fél órás gólcsend után Ráporti Laura növelte előnyünket a 45.percben amellyel csapatunk 2 gólos előnnyel vonulthatott le a pályáról az első félidő végeztével. A második félidő kezdetével sem csillapodott csapatunk harcikedve aminek hála a csereként beálló  Simoncini Paola megszerezte csapatunk 3 majd egy kicsit később a 75.percben a 4 gólunkat is amivel lezártuk a mérkőzést, aminek hála a dobogó 3.helyéről várhatjuk a tavaszi szezont. Köszönjük minden szurkolónknak a csapat bíztatását és szeretnénk nekik jó pihenést kívánni a tavaszi szezon kezdetéig!

Almásfüzitő SC  – Csepel FC 0-4 (0-2) 

Almásfüzitő, Almásfüzitői stadion Jv.: Farsang Bálint   (Vizi István, Lebár Dávid)

Almásfüzitő SC: Boros Andrea (Belházi Réka 59′) – Sánta Viktória – Rezes Nikolett – Tóth Natália – Suhajda Anita – Basahidi Zsófi (Körmendi Csilla 76′) – Héjja Krisztina – Bácskai Bettina – Gyulyás-Szabó Boglárka – Tordayné Adamek Elvira – Talyán Mária.

Vezetőedző: Kottra Márk 

Csepel FC: Forgács Szimonetta. – Király Lilla ( Simoncini Paola 46′ ) – Monyók Gréta ( Schuszter Anna 73′ ) – Mesterházi Csilla ( Gula Eszter 65′ ) – Németh Andrea – Kókai Krisztina ( Helly Annamária 65′ ) – Folk Zsuzsanna ( Fekete Edina 73′ ) – Horváth Emese – Ráporti Laura ( Gyolcsos Gyöngyi 50′ ) – Csolti Réka – Janosütz Evelin.

Vezetőedző: Kincses Ernő

Gólszerzők: Janosütz Evelin 18′ , Ráporti Laura 45′ , Simoncini Paola 55′, 75′

Kincses Ernő: A szezon végére megérkeztünk a bajnokságba. Nagyon sajnálom, hogy most lesz a téli szünet. A tavaszi rajtig rengeteget kell dolgoznunk, hogy elérjük a célunkat.