Magabiztos hazai siker!

A múltheti Paksi SE elleni vendég siker után bizakodva várhattuk a Női NB.II 7.fordulójának mérkőzését ahol a tabella 10.helyén álló FC Ajka csapatát fogadhattuk a Béke téri sporttelepen. Verőfényes napsütés kisérte végig az egész mérkőzést, ami jól hatott csapatunkra. Már az első percben egymásnak estek a csapatok aminek meg is lett az eredménye Simoncini Paola góljával megszereztük a vezetést a 32′ percben, így csapatunk 1 gólos előnnyel hagyhatta el a pályát az első félidőben. A második játékrészre is hasonló elánnal futottak ki a csapatok a pályára és hamar meg is született csapatunk második találata Németh Andrea lévén az 51′ percben.  Ezek után Kincses Ernő vezetőedző bátran nyúlt a cserékhez akik bizonyítani is tudták rátermetségüket, több helyzetet is kidolgoztunk de gólra váltani már nem tudtuk azokat, így maradt a végeredmény 2-0 amivel ismételten elkönyvelhettük a 3 pontot. Nagyban hozzájárultak sikerünkhöz a mérkőzésre kilátogató szurkolóink akiknek reméljük mosolyt tudtunk csalni az arcukra!

 

Csepel FC – FC Ajka  2-0    (1-0)

Béke tér, Csepel Stadion, Jv.: Sovány Liza ( Hajdu Péter, Kiss Boróka)

 

Csepel FC: Forgács Szimonetta – Simoncini Paola (Fekete Edina 58′ ) – Gyolcsos Gyöngyi – Király Lilla – Monyók Gréta – Folk Zsuzsanna – Mesterházi Csilla (Horváth Emese 53′) – Németh Andrea – Helly Annamária ( Ráporti Laura 66′) – Gula Eszter (Pável Dominika 53′) – Csolti Réka.

Vezetőedző: Kincses Ernő

 

 

FC Ajka: Hidi Jennifer – Hannig Viktória (Kiállítva 85′) – Schultz Athina – Bozsoki Klaudia – Kovács Nikolett ( Tömböl Piroska 77′) – Ferencz Brigitta – Tamás-Kovács Bernadett – Papp Szabina (Balassa Rebeka 66′) – Csik Barbara – Hered Petra – Vattai Cintia.

Vezetőedző: Sipos Tamás

 

Gólszerzők: Simoncini Paola 32′ , Németh Andrea 51′

Kiállítva: Hannig Viktória 85′ (FC Ajka)

 

Kincses Ernő:Gratulálok a lányoknak! De a győzelmet beárnyékolja, hogy az eddigi 4 komolyabb sérültünkhöz még 3 játékosunk szenvedett súlyosabb sérülést! Remélem a következő mérkőzésre lesz 11 bevethető játékosunk! A lányoknak sok mindennel meg kellett küzdeni. Sok sok évi edzősködés után örülök, hogy egy eddig általam nem ismert szabályt ismerhettem meg! Köszönöm a játékosaimnak, hogy ők végig sportszerűen viselték el a rájuk több irányból érkező nyomást! A szurkolóinknak aki egyre többen vannak külön köszönöm, hogy végig sportszerűen biztattak minket! Ja és még annyit szeretnék üzeni Németh Andinak: Nem is vagy csúnya!