Női&UP: az U19-es lányok igazán komolyan vették a dolgukat

Már a tavasz jegyében (ugyanakkor néhol esőtől áztatva) telt a legutóbbi bajnoki forduló, ahol ismét született néhány szép eredmény. Kiemelkedik közülük az U19-es lányok lehengerlő sikere és az U14- es srácok (fotónkon) idegenbeli győzelme.

Kincses Ernő:

Zsivoczky- Pandel Péter:Egy nagyon jó tempójú mérkőzésen vagyunk túl, ahol játékban abszolút partnerei voltunk az ellenfélnek, viszont a fizikális különbséget nem bírtuk el, a játéknak örülök, az eredménynek nem.

Pereszlényi András:Jól kezdtük a mérkőzést próbáltuk birtokolni a labdát és mélységi átadásokból a védelem mögé kerülni, viszont a 13 percben a védő harmadban eladott labda után az ellenfél vezetést szerzett. Nem kellet sokat várni az egyenlítésre hiszen két perc múlva Stirb Krisztián volt eredményes. Az első félidő második részében kiegyenlített játékot láthatunk, így döntetlennel vonultunk pihenőre. A második félidőben megpróbáltunk sokkal nagyobb nyomást helyezni az ellenfélre a saját térfelén, és a támadó harmadban szerzet labdákból minél gyorsabban gólt szerezni, ami kétszer is sikerült Stirb Krisztián (55p), Mészáros Ármin (70p) révén. A mérkőzés végén egy kontratámadás után ugyan gólt kaptunk de nem forgott veszélyben a sikerünk, így idegenből sikerült elhozni a 3 pontot. Gratulálok a srácoknak a mai teljesítményükhöz és a győzelemhez. 

Szabó Zoltán:

Takács Krisztián:Szakadó esőben igazán kitettek magukért a csajok és megérdemelt győzelmet arattak. Sok sikert kívánunk a Siófok csapatának!