Kiváló szezonkezdet az utánpótlásnál

A vártnál is jobban sikerült a Csepel FC utánpótlásának tavaszi bemutatkozása (igaz az U14 már játszott egyet), korosztályos csapataink egytől-egyig győztesen hagyták el a játékteret.

Zsivoczky- Pandel Péter:Ahogy azt mondani szokták, minden kezdet nehéz. Ez látszódott az első félidőnkön. Rengeteg labdaszerzés az ellenfél térfelén, kontrollált labdatartás egy nagyon nehéz pályán, ám a tizenhatoson belül rendre rossz döntést hoztunk. A vezető gól megszerzése után rárúghattuk volna a másodikat, sajnos kimaradtak a lehetőségek így egy gólos előnnyel mentünk szünetre. Kicsit az öltözőben maradtunk, a második félidő első tíz perce nem a mienk volt, de rá tudtunk tenni egy lapáttal, szépen lassan felőröltük az ellenfelet, így megérdemelten győztünk 3:0-ra. Gratulálok a srácoknak, megyünk tovább.

Zsivoczky- Pandel Péter:Végre elkezdődtek az éles meccsek, erre várt mindenki. Úgy mentünk ki a pályára, hogy élvezzük a játékot elől és legyünk stabilak hátul. Ezt sikerült is véghez vinni, egy szögletvariáció után sikerült megszereznünk a vezetést, ezután is voltak “lehetőségecskéink”, ám az utolsó passzokra jobban kell figyelnünk a támadó zónában. Ami külön öröm, hogy egyszer kellett védeni a kapusunknak, ami nem csak a védelem, hanem az egész csapat erejét mutatja. Elindultunk egy jó úton, azon vagyunk, hogy erről ne térjünk le. Gratulálok a csapatnak, férfi munka volt.

Pereszlényi András: – A szomszédvári ESMTK- t fogadtuk a tavaszi második fordulóban, ami a két csapat közti általános rivalizálás hagyományainak megfelelően minden alkalommal presztízsmeccsnek számít.. A srácok magabiztosan, szervezetten és nagy önbizalommal játszottak végig a mérkőzésen. Ellenfelünk szervezetten védekezett de végig csapatunk dominált, s -bár számos helyzet kimaradt- így is magabiztos, győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményhez.