Félévi bizonyítvány: hullámzó teljesítmény futsalosainknál

Még nem ért véget az előző félév értékelése a Csepel FC csapatait illetően, most a felnőtt férfi futsalcsapat bizonyítványa következik, akik második szezonjukat kezdték meg a regionális bajnokságban.

Amennyiben egy szóval kéne jellemeznem az elmúlt félévet, akkor az a szó a hullámzó lenne – kezdte beszámolóját Viza Krisztián szakmai vezető, aki korábban maga is a Csepel FC- ben pallérozódott. A kitűzött célunk a dobogó volt, amit sajnos nem sikerült megközelítenünk. Ez betudható a megfogyatkozott keretnek, ugyanis sérülések és különböző hiányzások nehezítették a dolgunkat. Nagyon változó volt a csapat teljesítménye, ha valamit kiemelnék az a csapat által kialakított helyzetek száma, amiből rengeteg akadt, Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy több mérkőzésünk dőlt el a végjátékban, sajnos nem a mi javunkra. Ezen mindenféleképp dolgoznunk kell. 

– Melyik meccset, illetve melyik játékost tudnád kiemelni az őszi teljesítmény alapján?

Ha egy meccset ki kéne emelnem a szezonból, akkor az az Asterix elleni 1:1-es döntetlen, ami megmutatta hogy egy bajnoki címért harcoló csapat ellen is helyt tudunk állni. Egyénileg talán Rácz Botondot emelném ki a csapatból, hiszen góljainak számát tekintve a mezőnyből is kiemelkedik. Sajnos azonban, csakúgy, mint a csapat többi tagja ő sem tudott stabilan, hétről-hétre ismétlődő jó teljesítményt nyújtani.

– Mire számíthatunk tavasszal?

A tavaszi szezonra változtak kicsit a célok és megpróbáljuk kozmetikázni az őszt. Stabillá kell tenni a csapat játékát, fejlődnünk kell a mérkőzések végjátékában és megfelelő alapot kell teremteni a következő bajnokságra. A stábban főszerepet játszó Frankow Miklóssal azon leszünk, hogy bővítsünk és erősítsünk a kereten. Lassan felépülnek a sérülteink és remélhetőleg mindenki bevethető lesz. A felkészülést január 6- án kezdtük, az első bajnoki mérkőzés is elég korán, február 16-án lesz. Reméljük, hogy tudunk javítani a jelenlegi helyezésünkön és mindenki számára élvezhető mérkőzéseket produkálunk az előttünk álló megmérettetéseken.

Lejegyezte: Légrádi Gábor