Félévi bizonyítvány: mentálisan rendben az U15- ös korosztályunk

Az U14 után az U15- ös korosztályunk őszi teljesítménye is közszemlére kerül, a vezetőedző elmondása szerint van potenciál ezekben a srácokban is.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez képest egész jó félévet zártunk, ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy bízzanak a srácok az elvégzett munkában, amiben végig partnerek voltak. Egy nagyon jó közösség, kiváló csapat csapatszellem van kialakulóban nálunk – kezdte beszámolóját Szabó Zoltán szakvezető. Legfőbb erényünk talán az, hogy voltak mérkőzések amikor hátrányból tudtunk fordítani, mentálisan, akarati tényezőkben jól állunk. Ezen felül viszont jócskán van mit csiszolni a játékunkban, technikailag és taktikailag egyaránt.
– Akadt- e kiemelkedő mérkőzés, kiemelkedő teljesítmény ősszel?
A Barca Akadémia elleni 3:2- es győztes mérkőzést említhetném, ahol nagyon összeszedett volt a csapat a sok hiányzó ellenére. Ezen az összecsapáson láthatóan tényleg mindenki odatette magát. Nem egyénekben, hanem csapatban gondolkozom, vannak értékeink, célunk az, hogy a következő korosztályra felkészítsük, képezzük a nálunk játszó gyerekeket.
– Hogyan alakul a felkészülés?
Január 10- én kezdtük meg a felkészülést, s nagyon bízom benne, hogy a márciusi rajtra elvégezzük a megfelelő mennyiségű és minőségi munkát, amivel legalább hasonló félévet tudunk zárni. Búcsúzóul hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem a szülők egész félévi támogatását, azt hogy mindig számíthatunk rájuk, s remélem ez tavasszal is hasonlóan alakul majd.

Lejegyezte: Légrádi Gábor