A Csepel FC felnőtt férfi labdarúgó csapata megtartotta évzáró rendezvényét. A megjelentek teljes egyetértésben voltak azon, hogy a cél jövőre nem más, mint az osztályváltás (felfelé).
Miután véget ért a 2021/2022- es bajnoki szezon őszi etapja és továbbra is látóhatáron belül vagyunk céljaink elérésében, mindenki kiváló hangulatban gyülekezett a Csepel FC évzáró rendezvényére, ami egy csapatfotózást és természetesen az adventi koszorú 3. gyertyájának lángra lobbantását is magába foglalta. A hűvös idő ellenére viszonylag hamar letudták a a program hivatalos részét a srácok, majd utána Csepel Stadion VIP terme felé vették az irányt, ahol a Csepel FC klubszínekben pompázó karácsonyfája és az ünnepi díszbe öltöztetett asztalok várták a srácokat. Az ünnepi ebédet megelőzően Takács Krisztián a csapat tulajdonosa, vezetőedzője mondott köszöntőt, melyben megköszönte a fiúk egész éves hozzáállását, a bajnoki és a Budapest Kupában elért 2. helyezést, valamint azt, hogy az őszi szezonban mindvégig harcban álltak a bajnokság feljutást jelentő helyezéséért. Rámutatott, hogy a nehézségek ellenére mindenki példamutatóan állt a kihívások elé, ami egy jól sikerülő téli alapozást követően szép reményekkel kecsegtető távlatokat nyithat a csapat előtt. Szakvezetőnk jókívánságokkal zárta gondolatait és adta át a szót Märtz János klubelnöknek, aki (szokásához híven) némi statisztikával nyitotta gondolatait, és elmondta, hogy labdarúgóink a mostani őszt bizony jobb mutatókkal zárták, mint az ezt megelőzőt és kiemelte, hogy a csapat veretlenül vonul téli pihenőre, ami komoly fegyvertény akár országos szinten is. Annyit kért, hogy tavasszal mindenki az eddigiekhez képest csak 10%- al adjon bele többet a mostaninál, ami szerinte elég lehet ahhoz, hogy a hőn áhított célt elérhessük, s ezt a tíz százalékot a maga és a klub részéről garantálni tudja, így a csapat háttere biztosított lesz az elkövetkezendő fél évre. A hosszabb távú kilátásokról is szót ejtett, melynek lényege a stabil utánpótlást és a klub megerősödését érintette, vagyis azt, hogy a Csepel FC ismét a legmeghatározóbb labdarúgóklub szerepét töltse be a térségben. Klubvezetőnk is karácsonyi jókívánságokkal zárta mondandóját, majd Csernus István (mindenki Pista bája) kapott szót és köszöntötte a megjelenteket, valamint erősített rá arra, hogy egy kis plusszal olyan helyen zárhatjuk a tavaszt, ami mindannyiunk közös vágya. A beszédeket követően egy remekbe szabott vacsora és kötetlen beszélgetés zárta a Csepel FC felnőtt labdarúgóinak évzáróját, ahol azt is megtudtuk: a téli felkészülés 2022 január 10- én veszi kezdetét Csepelen.