Női&UP&Old Boys: sikerek Zalaegerszegen, a Mészöly FS és a Trend ellen

Újabb forduló, újabb, remek eredmények a hölgyeknél és az utánpótlásban is, igaz, van ahol bizony ki kell köszörülnünk a csorbát.

Zsivoczky- Pandel Péter:A bajnokság első helyezettjével találkoztunk, egész héten próbáltam levenni a terhet a srácokról. Sokkal hátrébb kezdtük meg a védekezést és kontrákra rendezkedtünk be. Jól is indult a mérkőzés két nagy helyzetünk nekünk volt, ezek viszont sajnos kimaradtak, ami általában (szinte mindig) megbosszulja magát és kettő nullás hátránnyal mentünk szünetre. Éreztem a srácokban erőt, ezért úgy mentünk ki a második félidőre, hogy ebből még akár feltámadás is lehet, viszont ahogy kinyíltunk úgy kijött a különbség a két csapat között mind fizikailag, mind pedig technikailag. Még ha fájó is ez a nagy arányú vereség, csak előre tekintünk, hogy egyszer majd a győzelemért játszunk egy ilyen kaliberű csapat ellen is. 

Pereszlényi András: Elég szűk keretek vágtunk neki a szombati bajnoki mérkőzésnek ennek ellenére nagyon fegyelmezetten és szervezeten játszottunk. Igazi csapatmunkát végeztetek a srácok, mind védekezésben és támadásban is, le a kalappal előttük. Küzdöttünk, hajtottunk és megérdemelt győzelmet aratunk. Gratulálok mindenkinek a mai napon nyújtott teljesítményéhez.

Kincses Ernő:Megfogyva érkeztünk Zalaegerszegre, de a CSAPAT bebizonyította, hogy ez a világon nem jelent semmit. Végig kézben tartottuk a mérkőzés és nagyon fontos győzelmet arattunk a jó erőből álló Zalaegerszeg ellen. Gratulálok a csajoknak, hajrá Csepel!
Jók: Veress,Pável, Kókai,Tajti (fotónk ezen a mérkőzésen készült)

Tóth Géza: Az elején nem találtuk a ritmust, a javarészt régi, jó ismerősökből álló ellenfelünk ezt majdnem ki is használta, de szerencsére jókor tudtunk váltani és gólt, gólokat szerezni még az első félidőben. Ellenfelünk azonban nem adta fel és még nagyobb erőbedobásra késztetett minket, ami a végén gólokban is megmutatkozott. Gratulálok a csapatnak, ellenfelünknek sok sikert a továbbiakban!