Hivatalosan is véget ért a felkészülés

Ugyan már egy tétmeccsen túl van a Csepel FC felnőtt együttese, a felkészülés csak most, a Vasas U19 elleni mérkőzéssel zárult hivatalosan.

Csepel FC – Vasas Kubala Akadémia U19 2:1 (1:0)

Csepel FC: Berhidai Zoltán – Teplán János, Mészáros Roland, Mészáros László, Haraszkó Sándor, Kristóf Gergő, Vörös Bence, Gauzer Levente, Zsivoczky- Pandel Péter, Bencze Márton, Torda Bence Csereként pályára lépett: Németh Zoltán, Lencsés Attila, Kovács Bence, Tolnay Rokkó, Papp Botond, Rácz Botond

Gólszerző: Torda Bence, Tolnay Rokkó

Nagy Zoltán vezetőedző: – A szombati mérkőzéssel befejeződött a felkészülésünk az előttünk álló szezonra. Fontos ellenféllel találkoztunk a Vasas Kubala Akadémia U19- es együttesének tekintetében, itt tudtuk igazán lemérni, hogy az elvégzett munkánk mennyire volt hatékony. Tisztában voltunk vele, hogy a Vasas fiataljai sok futással, intenzív módon fognak futballozni, ami be is gazolódott. Magát a meccset 4/4-re osztanám: az első ivószünetig tompán játszottunk, kicsit nehezen vettük fel a ritmust, de a szünet után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és sikerült az elképzelésinket is megvalósítani. Ekkor már helyzetekig is eljutottunk és gólt is sikerült szereznünk. A 2. félidőben jelentősen változtatott a Vasas, azok kaptak lehetőséget, akik az NBII- es együttesben kevesebbszer jutnak lehetőséghez, ám szerencsére velük is fel tudtuk venni a ritmust, nem játszottunk alárendelt szerepet és újabb gólt is sikerült szereznünk. Nagy öröm, hogy a 16 éves Kovács Bence személyében agilis, csepeli nevelésű fiatal labdarúgó debütálhatott a csapatban, remélhetőleg hosszú távon számolhatunk majd vele. A meccs végén bekapott gól már nem osztott, nem szorzott, összességében elégedett voltam a látottakkal, készülünk az első bajnoki mérkőzésünkre, amit hasonló végkimenetellel szeretnénk majd abszolválni.