Tiszta erőből nyár!- Csepel FC tábor I. felvonás

Elrajtolt a Csepel FC nyári, napközis tábora, melynek megszervezése az első másfél hét tapasztalatai alapján megint csak nem bizonyult melléfogásnak!Június 16- a óta ismét egész nap gyerekzsivajtól hangos a Csepel SC Béke téri sporttelepe, ahol széles korosztályt felölelő táborozás zajlik klubunk edzőinek felügyeletével.

Rácz Botond technikai vezetőnk (egyben a legkisebbek egyik edzője) így összegezte az első etap tapasztalatait: – Az első másfél hét alatt több mint 80 gyerek jött el a Csepel FC napközis táborába. Horváth Emese, Zsivóczky Péter, Szabó Zoltán, Elekes Zsolt és az én felügyeletemmel, ahol elsősorban a sporté és a mozgásé volt a főszerep. Habár a közel 40 fokos hőmérséklet nem tette könnyűvé a labdarúgó edzések megtartását, azért akadt olyan program is, ami igazi felüdülést jelentett a gyerekeknek:  például a Rákóczi- kertbe szervezett közös játék, a fagyizás a stadionban felállított medence pedig ezeken felül is hatalmas élményt jelentett minden résztvevő számára. A vidám pillanatokon kívül természetesen kiemelten odafigyeltünk a gyerekek megfelelő étkeztetésére illetve a szaharai hőség miatti hidratálásra,! Napi három étkezés és az étkezések közötti folyamatos gyümölcs és folyadékfogyasztás tapasztalataink szerint megfelelőnek  bizonyult a fiatalok számára, az ételek minőségéről pedig mindent elmond, hogy semmit nem kellett visszaküldeni az ellátmányt biztosító cég felé…  Nagy örömünkre szolgált hogy volt olyan gyerek aki eredetileg 1 hétre tervezte részvételét a táborban, mára azonban már bérelt helye van a következő hétre is! Jövő héten tehát innen folytatjuk és szeretettel várunk minden lelkes jelentkezőt a tábor következő, befejező etapjára is!

Nyári napközis tábor a Csepel SC Sporttelepen:

2021. június 28. – 2021. július 2.     (ára 19 000 Ft/fő)

  Helyszín:       Csepel SC Sporttelep, Budapest, XXI. kerület Béke tér 1.

  Fontos: akik nem tudnak egész hetet jönni, azoknak 4.000 Ft/nap

Tudnivalók: A napközis tábor hétfőtől-péntekig, minden nap reggel 8:00 és 16:00 között zajlik a sporttelep területén. Napi minimum 2 edzés, 3 étkezés illetve egyéb, leginkább sporttal kapcsolatos tevékenység biztosított a gyerekek számára.

Jelentkezés:   Napközis tábor jelentkezési lap kitöltésével lehetséges. A tábor díja egyben fizetendő.

Kontakt: Rácz Botond technikai vezető – Telefon: +36207731997, E-mail: csepelfc@csepelfc.hu

Minden korosztályból várjuk a lányokat és a fiúkat, nem csak a Csepel FC sportolók kötelékéből!