Beoltva! Gól ellen…

A jelenlegi vírushelyzetben majd mindenki szeretne már túlesni ilyen-olyan covid elleni oltáson, hogy végre elmúljon a vészhelyzet. Felnőtt csapatunk sajnos rossz vakcinát kaphatott szombaton…

Bár a 43. számú Építők SK ellen ősszel is meg kellett szenvedni a három bajnoki pontért, arra azért senki nem számított, hogy lendületben lévő csapatunkat megoldhatatlan feladat elé állítsák a Csepel stadionban. A meccs meglehetősen érdekes körülmények között inddult, a frissen szervízelt automata öntözőberendezése ugyanis közvetlen a meccs előtt néhány perccel önálló életre kelt és amolyan tavaszköszöntő locsolkodásba kezdett a pálya minden pontján, ami sem a játékosok sem a stábtagok körében nem okozott osztatlan örömet, ugyanis a kispadokat és azok környékét is alaposan érte a víz… Ez a nyári melegben még jól is eshetett volna, ám március 20- án délután a hőmérő higanyszála nem érte el a 10 fokot sem.

Ettől függetlenül persze nem kellett volna, hogy gondot okozzon számunkra az Építők SK gyakran 11 fővel, foggal-körömmel védekező együttese, ám hol a pontatlan befejezés, hol a jó napot kifogó kapus, hol a dekoncentráltság, hol pedig a tanácstalanság akadályozta meg csapatunkat abban, hogy bejuttassa a labdát a hálóba. Erre a legnagyobb sanszunk egy teljesen jogosan megítélt 11- est követően akadt, de rutinos játékos- edzőnknek sem sikerült túljárnia a kapus eszén… Innentől fogva ismét beigazolódott a sokszor, sok helyen hallott bölcsesség: “akkor sem rúgtunk volna gólt, ha holnap reggelig játszunk” Így is történt.

Csepel FC – 43. SZ. Építők SK 0:0

Jv.: Fekete László (Tóth I. Tamás, Ilyés Gergő)

Csepel FC : Szűcs Krisztián – Bencze Márton, Bende János, Mészáros Roland, Vargovics Tamás (Torda Bence ’46), Mészáros László, Németh Zoltán, Vörös Bence,Teplán János (Takács László ’61), Gauzer Levente, Mohácsik Gábor (Tolnay Rokkó ’76) Vezetőedző: Takács László
43. Sz. Építők: Haraldseid R. – Kmetykó M., Gergely V., Érsek R. (Pintér B. ’80), Gerhadt. Á., Borgulya G. (Kocsis B. ’46), Rozsáli A. (Maczinkó R. ’84), Ábrahám Á. (Fodor K. ’67), Demeter V., Szabó Zs. (Bagyinszky D. ’92), Orosz J. Vezetőedző: Dr. Hevesi Tamás

Tekintve, hogy a listavezető Kelen SC magabiztosan verte a Gázgyár együttesét, a két csapat közti különbség ismét 4 pontra hízott a tabella élén.