Előzetesen nem számíthattunk könnyű mérkőzésre az ősszel remek szériát produkáló Unione együttese ellen, ami be is igazolódott, de végül ezt a összecsapást is sikerült győzelemmel lehozni.
Az egykoron az NBI- es Csepel SC csapatában is megforduló Szabó András vezette vendégek hamar hátrányba kerültek, a 3. percben ugyanis egy felívelésünket az egyik védő kézzel akadályozta a 16-oson belül. A nyilvánvaló 11- est Mészáros László könyörtelenül bombázta a léc alá, ezzel juttatva előnyhöz csapatunkat. Ezt követően sem álltunk vissza a meglehetősen mély talajú pályán is sikerült helyzetekig eljutni, a befejezéssel azonban rendre gondunk akadt. A 38. percben aztán egy újabb teljesen jogos büntetőhöz jutottunk, amihez Takács László állt oda és helyezett higgadtan a kapuba, így kétgólos előnnyel mehettünk a pihenőre. A második félidőben kicsit jobban rákapcsolt az Unione, ámbár továbbra is akadtak helyzeteink, gólt mégis ők szereztek egy kapu előtti kavarodást követően az egykori NBI- es labdarúgó Grúz Tamás révén, így szorossá vált a találkozó. (Még a gól előtt, az 55. percben reklamálásért azonnali piros lapot mutatott fel a játékvezető Kulcsár Tamásnak, akinek el kellett hagynia a pályát) Ezt követően is sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, amiből a frissen beállt Tolnay Rokkónak sikerült egyet gólra váltania, beállítva így a 3:1- es végeredményt.
Csepel FC – Unione FC 3:1 (2:0)
Csepel, zárt kapus Játékvezető: Práth Dávid (Gráf András, Boros Róbert)
Csepel FC: Szűcs Krisztián – Bencze Márton (Ködöböcz András ’76), Bende János, Mészáros Roland, Vargovics Tamás, Mészáros László (Mohácsik Gábor ’29), Németh Zoltán, Vörös Bence (Teplán János ’68), Torda Bence (Zai Kristóf ’84), Takács László (Tolnay Rokkó ’76), Gauzer Levente Szakmai igazgató: Takács Krisztián
Unione FC: Máthé G. – Szekeres T., Koplányi G., Keresztesi G. (Sztrunga Zs. ’30), Scheer S. (Melczer V. ’46), Téglás B., Szabó T. (Visegrádi B. ’75), Kaszai G., Grúz T., Kulcsár T., Aribi H. (Kayali V. ’75) Vezetőedző: Szabó András
Gólszerzők: Mészáros László (11-ből) ‘3, Takács László (11-ből) ’38, Tolnay Rokkó ’86, illetve Grúz T. ’76
Kiállítva: Kulcsár Tamás ’55
Takács Krisztián: – Nem számítottunk könnyű meccsre az Unione eddigi eredményei tiszteletet parancsolóak voltak. Szerencsére játékosaim átérezték a mérkőzés fontosságát és összességében véve azt mondhatom, hogy a fegyelmezettebb csapat nyerte meg ezt a találkozót.