Sikeres idegenbeli rajt

Idén már másodszor csapott össze a 43. sz. Építők és a Csepel FC felnőtt együttese. A kupában aratott fölényes győzelem után a bajnokságban meglehetősen szűken mért sikert arattunk.

A BLSZ I. osztályának 5. fordulójában elmaradt mérkőzés pótlásán:

43. sz. Építők SK – Csepel FC 0:1 (0:0)

III. Ker. TVE Up. központ Jv.: Kiss Gergő (Bencze András, Dienes András)

Építők: Kires A. – Hámory Z., Kmetykó M., Fodor K., Kocsis B., Örkényi B. (Gerhardt Á. ’61), Stampf A., Borgulya G. (Ábrahám Á. ’70), Demeter V., Szabó Zs., Pintér B. Vezetőedző: Dr. Hevesi Tamás

Csepel FC: Szűcs Krisztián – Bende János, Mészáros Roland, Vargovics Tamás (Ködöböcz András ’64), Mészáros László, Németh Zoltán (Tolnay Rokkó ’85), Vörös Bence, Gauzer Levente, Bencze Márton, Takács László, Torda Bence (Zai Kristóf ’72) Szakmai igazgató: Takács Krisztián, Vezetőedző: Takács László

Gólszerző: Bencze Márton (’66)

Takács László: – Jól kezdtük a találkozót, nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, sok helyzetet alakítottunk ki az első félidőben, 3 kapufát is rúgtunk de a gól sajnos nem jött össze. A 2. félidő elején sokat állt a játék, emiatt a tempónk is visszaesett az első játékrészhez képest. Ennek ellenére egy szép támadást követően sikerült megszereznünk a vezetést a 66. percben. A gól után túlságosan is a labdabirtoklásra helyeztük a hangsúlyt, nem támadtuk olyan direkten a kaput mint előtte. Az utolsó 10 percben ellenfelünk mindent egy lapra feltéve támadott és volt is egy nagy lehetőségük az utolsó percben ahol Szűcs bravúrral védett! Egy jó erőkből álló Építőket sikerült legyőzni, megérdemelten. Az első apró lépést megtettük a cél felé, készülünk a (várhatóan) csütörtöki Gázgyár elleni találkozóra!