Siker a DMTK otthonában

Lejátszotta idei első felkészülési találkozóját a Csepel FC felnőtt együttese. A megye I. osztályú Dunaharaszti MTK otthonában  egy góllal sikerült nyerni.

Hosszú éveken át az NB III- ban találkozott egymással a Csepel FC és a Dunaharaszti, ám egy ideje mindkét csapat egy osztállyal lejjebb csúszott, így a haraszti jelenleg a Pest megye I. osztályának 3. helyén áll, míg együttesünk a BLSZ I. osztályának 2. helyéről várja a tavaszi folytatást. A házigazdák a téli szünetben alaposan megerősödtek, – a hírek szerint-  a szomszédos, NB III- ban szereplő Taksony együttesétől jó néhányan átigazoltak, így együttesünkre nem várt könnyű találkozó szombat délben.  A várakozás aztán be is igazolódott, ám Bencze Márton góljával végül sikerült bevenni a hazaiak kapuját, amire már nem érkezett válasz a meccs lefújásáig, ezzel bezsebeltük a győzelmet.

Dunaharaszti MTK – Csepel FC 0:1

Gólszerző: Bencze Márton

Csepel FC: Szűcs K. – ,Vörös B. ,Mészáros L., Bende J. , Gauzer L., Mészáros R., Mankó D., Mohácsik G., Ködöböcz A., Bencze M., Torda B. Vezetőedző: Takács László

Csereként pályára lépett: Berhidai Z.,  Lencsés A., Takács L., Kiss M, Jeszenszki R. , Vargovics T., Teplán J.