Kerek születésnapot ünnepelt október 18- án a Csepel SC egykori labdarúgója, jelenleg a Csepel FC masszőre Kincses Béla, aki büszke arra, amit elért.
Az 1960. október 18-án született védőjátékos Alsónémedin kezdett futballozni, majd Lázár Lajosnak a Csepel legendás elnökének egyik játékosmegfigyelője Gál László “szúrta ki” s ezután döntöttek úgy 1974- ben, hogy a kék- piros klubhoz kerüljön. Itt “végigmászta” a szamárlétrát és meg sem állt a felnőtt együttesig ahol az NBI- ben és az NBII- ben is oszlopos tagja volt a vasgyári csapatnak utóbbiban bajnoki címet is nyert, s jutott vissza a csapattal az első osztályba. Később a BVSC- ben, a Stadler FC- ben, majd Finnországban is játszott, az NB III- as Szigetszentmiklós csapatából vonult vissza. Edzői pályafutásba kezdett és 2017- ben tért vissza a Béke térre és 2018- ban Borda Viktor vezetőedző pályaedzőjeként bajnoki címet nyert az U19- es együttesünkkel MLSZ III. osztály Közép-Nyugati csoportjában. Idén ősztől a Csepel FC felnőtt csapatánál látja el a gyúrói teendőket.
Születésnapja alkalmából szívesen osztott meg néhány gondolatot honlapunkkal.
– A sport az egész életemben végig jelen volt és van manapság is. Ahogy teltek- múltak az évek, a pályáról lassan az oldalvonal mellé kerültem, de még a mai napig sem szakadtam el a futballtól, ami jelenleg a Csepel FC felnőtt csapatánál betöltött masszőri pozíciómból adódik. Sajnálom, hogy a kék- piros klub utánpótlásánál be kellett fejeznem a munkát, de így hozta az élet, így ahol leginkább a hasznomat veszik, most ott segítem a klubot.
– Hogy tekintesz vissza a sportpályafutásodra?
– Nos, meglehetősen változatosra sikeredett, szerepeltek benne hullámvölgyek és magaslatok is, azaz megéltem az NBI- ből történő kiesést is, de a bajnokként ünnepelt visszajutásban is volt részem. Nem nagyon akadtak unalmas pillanatok… Mindent összevetve akár többre is vihettem volna, de nincs okom panaszra. Voltak nagyon szép éveim a Csepellel, de a BVSC- vel is ünnepelhettem bajnokságot, ám azt sem bántam meg, amikor a Stadlerhoz igazoltam és Finnországban sem kellett szégyenkeznem az ott töltött időszak alatt. Levezetésképpen pedig Szigetszentmiklóson is megfordultam, ahol az NB III- ban elért 3. helyezésünkre is büszke vagyok. Amit kicsit sajnálok, hogy nem sikerült sem az MTK- hoz, sem a Ferencvároshoz igazolnom, holott reális esély mutatkozott rá akkoriban, a meghiúsulás okát én már nem keresem, kutatom… Amire büszke vagyok, hogy mindent a magam erejéből értem el, nekem nem voltak „segítőim”, jómódú rokonaim vagy „pozícióban lévő” haverok, ismerősök, csak magamra számíthattam és ennek tudatában nem vagyok elégedetlen.
– Melyik együttes volt a szíved csücske?
– Természetesen a Csepel, ahol megismerkedtem az alapokkal és ahol a leghosszabb ideig játszhattam és ahová hosszú idő után visszatérhettem dolgozni. Itt megélhettem a mélységeket és a magasságokat is, és remélem, hogy még megérhetem azt, hogy ez a klub elmozdul a hosszú ideje tapasztalható holtpontról. Patinás múltja miatt mindenképpen megérdemelné!
– Kivel dolgoztál együtt a legszívesebben?
– Nagyon nehezet kérdezel… Keszthelyi Misi bácsitól kezdve kezdve Puskás Lajoson át, Gelei Józsi bácsiig, Kisteleki, Both József, vagyis mind- mind nagyszerű szakemberek keze alatt dolgozhattam. Keszthelyi Misi bácsit nagyon szerettem, nála kerültem oda a felnőtt csapathoz, Both Józsi serdülő korom óta ismert, ő vitt oda a BVSC- hez, de már korábban az MTK- hoz is ő csábított, ami aztán nem sikerült, Rákosi Gyula bácsi pedig az ifi válogatottban volt a mesterem, akitől ugyancsak sokat tanultam. Nem is tudom kit emeljek ki, talán a Keszthelyi Mihály- Mednyánszky Rudolf kettős, akik kicsit kiemeltebben kísérték figyelemmel a kezdeti pályafutásomat.
– Mit kívánhatunk neked a születésnapod alkalmából?
– Magamnak talán az egészség lenne a legfontosabb, a Csepelnek pedig legalább egy olyan csapatot, olyan légkört, mint amiben én játszottam egykoron itt a Béke téren.
Úgy legyen! Isten éltessen sokáig!
A Facebookon fellelhető CsepelSportAnno oldal fényképes összefoglalóval tiszteleg az ünnepelt előtt.
/Lejegyezte: Légrádi Gábor/