Vidám arcok, önfeledt pillanatok – Csepel FC Nyári Tábor 2. hét

Változatlan létszámmal és változatlanul gazdag programokkal, tartalmasan telt a Csepel FC nyári táborának második hete.A táborozás második hetében is Elekes Zsolt és Rácz Botond voltak azok, akik felügyelték az ifjak mindennapjait, utóbbi így számolt be a magunk mögött hagyott hét történéseiről:

A tábor második hete hasonló létszámot hozott mint az első, viszont ezúttal a 2010- es és azt követően születettek voltak többségben. Az edzések hasonlóképpen zajlottak, mint az első héten, viszont a nyár beköszöntével egy Rákóczi kerti túrát fagyizással egybekötve tettünk be a programok közé. Mivel az idő kegyes volt hozzánk, ezen a héten többet tudtunk a stadionban edzeni, ami külön élményt és motivációt jelentett a gyerekek számára. Ezen a héten is nagyon jól érezte magát minden gyerek és így mi is. Bízunk benne, hogy a nyárias idő meg is marad már, és a jövő héten is hasonlóan magas színvonalú és kiváló hangulatú tábort tarthatunk! – zárta a beszámolóját Rácz Botond.

A Csepel FC nyári tábora folytatódik, június 29- től július 3- ig, ahová továbbra is várjuk a jelentkezéseket! Jelentkezés: Rácz Botond technikai vezetőnél a +36207731997- as telefonszámon vagy a csepelfc@csepelfc.hu e-mail címen illetve a helyszínen, kitöltött jelentkezési lappal lehet.