UP: jól sikerült a zártkapus forduló

Utánpótláscsapataink közül három lépett pályára a hétvégén, akik a sajnálatos körülmények ellenére sikeresen vették az akadályokat.

Az U17 és az U19 idehaza játszott rangadót a III. Kerületi TVE együtteseivel. Kincses Béla tanítványai (fotónkon) 2:1 arányban diadalmaskodtak, így vissza tudtak vágni az őszi, ugyancsak 2:1- es vereségért.  Habos Gábor csapata (U17) pedig a csúfos 7:1- es óbudai győzelmet eredményező összecsapás “visszavágóján” rabolt pontot a III. Kerülettől, megszakítva ezzel az óbudaiak pontveszteség nélküli sorozatát! Mindkét találkozó zárt kapuk mögött kényszerültünk megrendezni a vírusveszély okán, de több lelkes szurkoló a kerítésen kívülről is figyelemmel követte a számunkra remek eredményeket hozó meccseket. Ezen kívül mindenképpen jár az elismerés az U14- es együttesünknek is, akik nem kis bravúrt végrehajtva idegenben verték 3:1- re a Barca Academy- Újbuda együttesét, ugyancsak visszavágva az őszi 5:1- es zakóért.

Kincses Béla: – A Soroksár elleni találkozónkat követően nem volt könnyű dolgom felrázni a társaságot de szerencsére ez sikerült. Játékosaim megértették, felfogták, hogy ezen a fontos találkozón mit és hogyan kell csinálni ahhoz, hogy felülkerekedjünk egy egyéni képességekben talán jobb futballistákból álló csapaton. Ma igazi csapatként működtünk, jóformán alig tudnék olyan játékost mondani, aki lefelé kilógott volna együttesünkből, nem kis meglepetést okoztunk ezzel ellenfelünknek, akik láthatóan nem tudtak ma mit kezdeni a játékunkkal. Betartottuk a taktikai utasításokat, végre ismét fegyelmezettséget és alázatot láttam a pályán, ami teljesen megérdemelt sikert hozott a számunkra. Győzelmünket nem hiába követte felhőtlen üdvrivalgás a találkozó lefújását követően. Ezen a meccsen ismét sikerült bebizonyítani, hogy fel tudunk állni a padlóról és bízom benne, hogy ezt a teljesítményt az őszihez hasonló jó széria is követi majd, amint túl leszünk ezen a járvány okozta nem mindennapi megpróbáltatáson.

Jók: Koman Konstatin, Pipó Kristóf, Lencsés Attila, Mondok Richárd, Kiss Márk

Habos Gábor: – A múlt heti győztes mérkőzés után kellő önbizalommal álltunk bele az éllovas elleni rangadóba. Az első pár perc játék alapján meg lehetett állapítani, hogy egy nagyon jó csapat az ellenfelünk, nem véletlenül állnak a 100 %- os teljesítménnyel az első helyen. Sajnos a 10. percben egy átlövésből szerencsétlen gólt kaptunk, hiába volt kapusunk rajta a lövésen, a labda egy fűcsomón felpattanva védhetetlenül vágódott a kapunkba. Szerencsére ez nem törte meg csapatomat, és a 33. percben egy gyönyörű kontratámadásból Urbin Martin remekbeszabott góllal kiegyenlített. Így 1:1 el zártuk az első félidőt. A második félidőben jó erőkből álló ellenfelünk még nagyobb nyomást gyakorolt ránk, és egyre kevesebbszer tudtuk megtartani a labdát, így félő volt, hogy gólt fogunk kapni. Szerencsére ez azonban nem így történt, ami köszönhető kapusunk remek védéseinek, illetve ellenfelünk hibáinak akik két nagy helyzetet is elpuskáztak. Az utolsó tíz perc hősies védekezése és pár alkalommal Fortuna kegye hozta meg végül a bravúros döntetlent. Ezzel mi lettünk azok, akik megszakították a III. Kerület eddig hibátlan teljesítményét, amiért mindenképpen jár a gratuláció csapatomnak!

Jók: Gregus Gergő, Urbin Martin, Urbin Márk, Takács Gergely

Farkas Sándor: – Ezúttal négy sárga lapot szereztünk, annyit mint egész ősszel. Ebből is látszik, hogy elszánt csapatot küldhettem pályára. Persze nem a sárgalapok növelése volt a cél, de mindenképpen egy egészségesen agresszív csapat szeretném hogy legyünk. Minden elismerésem a megjelent 12 főnek, mert végig robotolták a meccset. Mindez a nehéz felkészülési időszak gyümölcse is. Igyekeztünk taktikailag is érettebb játékot mutatni. Köszönöm szépen a szülők példaértékű együttműködését is.