Keserédes siker zárt kapuk mögött

A hazánkat is utolért vírusveszély okán szurkolóink nélkül kellet megrendezni a kerületi “derbit”, amire alaposan rányomta bélyegét a napjainkat átszövő vészhelyzet.

A találkozót online /ezúttal élő videó formában/ közvetítettük a Facebook oldalunkon, így a sporttelepen kívül rekedt szimpatizánsaink is követhették az eseményeket. Sajnos sok élményt nem hozott az összecsapás, amire leginkább a brusztolás volt jellemző és sajnos a helyzetek kialakításával is hadilábon álltak a csapatok ezen a napon. A játék leginkább békésen csordogált, egészen addig, amíg a vendégek játékosát Ambruzs Szabolcsot a 70. percben ki nem állította a játékvezető. Nem mindennapi jelenetként közvetlen utána a hevesen reklamáló édesapját, a Csep- Gól FC vezetőedzőjét Ambruzs Józsefet is elküldte a kispadtól Kiss Gergő, miután felmutatta neki a második sárga, majd a piros lapot is. Ezt követően minden követ megmozgattunk a gólszerzés érdekében, amire végül a 94. percig kellett várni: ekkor Mészáros Roland jobbról belőtt labdája jutott el a kapu előtt ólálkodó Villányiig, aki közvetlen közelről a hálóba pofozta a játékszert. 1:0 Ez volt a mérkőzés talán egyetlen (számunkra) szép pillanata…

Ezzel pontszámban (igaz több mérkőzést lejátszva) tartani tudtuk a lépést a listavezetővel.

Csepel FC – Csep- Gól FC 1:0 /0:0/

Csepel Stadion, Jv.: Kiss Gergő (Király Szilveszter, Tóth I. Tamás)

Csepel FC: Berhidai Zoltán – Mészáros Roland, Bányai János, Mészáros László, Vörös Bence, Gauzer Levente, Villányi Gergely, Teplán János, Bencze Márton (Pipó Kristóf ’58), Vargovics Tamás (Zai Kristóf ’57), Torda Bence

Szakmai igazgató: Takács Krisztián

Csepe- Gól FC: Groppioni F. – Nagy G. Ferenczi Zs. (Király K. ’76), Ambuzs Sz., El- A. (Tóth A. ’82), Béres R., Szabó M., Fodor A. Czifra A. (Baranyi M. ’76), Antal K. Béres D.

Vezetőedző: Ambruzs József

Gólszerző: Villányi Gergely /’94/

Kiállítva: Ambruzs Sz. /’70/, Ambruzs J. (edző) /’71/

Takács Krisztián szakmai igazgató: – Rendkívül nehéz volt felkészíteni a játékosokat ebben a vészterhes időszakban, amikor az emberek fejében jobbára az jár, hogy hogyan óvhatja meg szeretteit, barátait és persze saját magát a világszerte elharapódzó járványtól. Ezt tetézte, hogy Németh Zoltán sárga lapjai miatt, Mankó és Szabó Erik pedig sérülése okán nem állhatott a csapat rendelkezésére. Előzetesen nem számítottam könnyű meccsre, mert ellenfelünk sok borsot tört már az élbolyban található együttesek orra alá, és ezúttal is nagyon motiváltan léptek pályára. Az utolsó pillanatokban végül sikerült feltörnünk a védelmüket, azt gondolom ezzel a góllal jobbak voltunk.

A  Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát (az U19 és fiatalabb korosztályokban), a felnőtt csapatoknál még nem született ilyen döntés, de amennyiben ebben változás lesz, arról azonnal tájékoztatást adunk.