UP: az U17 és a lányok szolgáltatták a kellemes meglepetéseket

A Csepel FC utánpótlás korosztályai közül majd mindegyik megkezdte szereplését a 2019/2020- as bajnoki év tavaszi szezonjában. Soha rosszabb kezdést!

Habos Gábor: – A hosszú, nyolc hetes felkészülés után már nagyon vártuk a tavaszi első bajnoki mérkőzésünket, bizakodva, ám kicsit tartva is az ellenféltől, hiszen ősszel, hazai pályán kilencgólos vereséget szenvedtünk. Mivel jómagam azt a mérkőzést nem éltem át, ezért azt kértem a csapattól, hogy felejtsék el az őszi meccset.
Higgyenek abban, hogy jó felkészülésen vagyunk túl, és megfelelő taktika betartásával meglepetést fogunk okozni. Pontosabban azt mondtam: “Bravúr van a levegőben!” Így is történt.  Maximálisan betartva az elképzelésemet, a taktikát tökéletesen megvalósítva, megérdemelt győzelmet szereztünk riválisunk otthonában. Gratulálok a csapatomnak, örülök a sikernek, mert így kellő önbizalommal várhatjuk a csoport éllovasát a lll. Kerület TVE együttesét.

Jó: az egész csapat, mezőny legjobbja Sükösd Krisztián Kincses Béla: – A téli felkészülésről: hosszú alapozási szakaszt tudhatunk magunk mögött, amely során sajnos két komoly sérültünk is akadt, ami nagy érvágás a nem túl bő keretünk tekintetében. A felkészülési meccseink közül kiemelném a Halásztelek felnőtt és az ESMTK U19 ellen sikerrel megvívott találkozóinkat, ahol már egészen biztató jeleket is tapasztaltam. Az alapozást heti két kondizással variálva becsülettel elvégeztük, sajnos azonban az ehhez a  korosztályhoz fűződő érettségi időszak nálunk is hozott némi problémát, de azt se felejtsük el, hogy például 4 játékost adtunk fel a felnőtt együtteshez a felkészülési időszakban. Ez sajnos nem mindegyiküknél hozott pozitívumokat, próbáltam velük megértetni, hogy milyen lehetőséget kaptak és hogyan, miként kellene példát mutatniuk “lefelé és felfelé” egyaránt! Bízom benne, hogy “vették a lapot” és be kell látniuk, hogy tőlük sokkal többet várok a jövőben, mint bárki mástól, a saját érdekükben. Összességében nagy hiányérzetem nincs, ezzel a felkészüléssel meg kell, hogy álljuk a helyünket tavasszal.

A mérkőzésről: – Aki a csapathoz tartozik, mindenki tisztában volt vele előzetesen, hogy nehéz meccs vár ránk. Csupán azzal nem számoltam, hogy játékosaim nagy részének fejéban nem tudatosodott… Ennek ez a csúfos vereség lett a vége! Ezzel a teljesítménnyel más eredményt nem fogunk tudni elérni. Szerencsére néhányan azért “magukénak érezték” az összecsapást, ezért nem lett nagyobb vereség a vége. Csak abban bízhatom, hogy a tavaly őszi, hasonlóan tragikus rajtot követően ismét összekapja magát a csapat és visszatér arra az útra, amelyen a téli szünetig haladt! Annál is inkább össze kell szednie magát a srácoknak, mert nyakunkon egy újabb rangadó, ahol nem szeretnék hazai pályán leszerepelni, remélem, hogy ezt ők is így gondolják! A sorsolás nem könnyű, sajnos sérültjeink is hátráltatják a munkánkat, de ettől függetlenül állítom, hogy ez a csapat jóval többre hivatott, mint amit Soroksáron produkált!

Jók: Kiss Márk, Lencsés Attila

Farkas Sándor: – Először is a téli felkészülésről néhány mondatban: ezen a télen több lehetőségünk volt teremben készülni, ebből kifolyólag könnyebb volt a tervezés. Edzőmérkőzésekből elégséges mennyiség jutott arra, hogy összerakjunk pár hiányzó láncszemet. Ami nem változott: az, hogy létszámgondjaink továbbra is aggasztóak! Egy jobb tavaszban csak akkor bízhatunk, ha nulla hiányzással lehozzuk az előttünk álló három hónapot. A mérkőzésről: A tavalyi meccshez képest mindenképp előrelépés volt ez a találkozó, mind eredményességben, mind pedig mutatott játékban. Nehézkes labdakihozatalok és javarészt meddő mezőnyfölény jellemezte a vendégek játékát. Mi viszont hihetetlenül bagatel gólokat kaptunk… Ellenfelünkhöz képest jóval fiatalabb korú csapatunknak közel ugyanannyi gólszerzési lehetősége adódott, ám míg a vendégek játékát a fortuna is segítette, a miénket még az sem.  A mutatott játék bíztató, de egyelőre nem ért pontot…