Menetrendszerűen halad a felkészülés

A Csepel FC felnőtt labdarúgói január 6-án kezdték el a felkészülést a tavaszi szezonra.

Németh Gábor vezetőedző és stábja a Csepel stadionban vezényelték le az első hét programját, amelyben futó edzések és teremfoglalkozások egyaránt szerepeltek. A jövő héttől sűrűsödnek a tréningek, melyek Csepel mellett már Budatétényben is zajlanak majd.  Az első felkészülési találkozóra a Tököl VSE együttese ellen Budatétényben január 18 -án kerül sor.  Az edzőmeccsek tekintetében sorrendben összemérjük erőnket a Tököl, a Biatorbágy, az RKSK, a Dunaharaszti MTK, a Bp. Honvéd- MFA II,  és a  Vecsés ellen, majd a REAC elleni Budapest Kupa találkozóval nyitjuk meg a hivatalos tavaszi mérkőzéseink sorát, február 15- én.

Szakvezetésünktől kapott információink szerint 4-5 távozó valószínűsíthető a csapatnál, de természetesen érkezőkre is lehet számítani a rajt előtt. Amint konkrétumok lesznek, arról mindenképpen tájékoztatást adunk honlapunkon és Facebook oldalunkon.