UP: idegenből szállítottuk a bajnoki pontokat

Ezúttal a nagyobb korosztályaink voltak a sikeresebbek  a bajnokságban, az U17 és U19 vendégként volt sikeres, rossz napot fogott ki viszont az U14 és az U15- ös csapatunk.

Szakmai értékelés: – Összességében mindenképpen megérdemelt győzelmen vagyunk túl, ahol azért javíthattunk volna jócskán a gólarányunkon, ám négyszer is csak a kapufáig jutottunk… Mindent összevetve azonban elégedett vagyok a háromgólos győzelemmel.

Jók:

Kincses Béla: – A vártnál kicsit nyögvenyelősebben ugyan de folytattuk a sikeres sorozatunkat, azaz begyűjtöttük a 3 pontot. Ugyanakkor játékunkban rendkívül sok hiányosság mutatkozott meg, szerényebb képességű ellenfelünket csupán egyetlen góllal sikerült megvernünk… Akadozott, nem volt folyamatos a játékunk, bevallom ennél többre számítottam, csapatom a ma látott játékánál többre hivatott. Van még bőven elvégzendő feladatunk és van mit gyakorolnunk, amit az érettségi időszak tovább nehezít, de erre nem hivatkozhatunk, mert a többi csapat is megküzd ezzel! A legfontosabb, hogy ha gyengébb teljesítménnyel is, de sikerült bezsebelnünk a három pontot.

Jók: Gladkov Zoltán, Jeszenszki Rudolf

 

Farkas Sándor:

Farkas Sándor: