Mestermérleg: “Ilyen szurkolótábor mellett nem is lehetett volna más eredmény! “

Amint arról már beszámoltunk, a Csepel FCfelnőtt csapata 0:1- es állásból fordítva 3:2- re megnyerte a Pápai Perutz FC elleni hazai bajnokiját, amivel életben tartotta bennmaradási esélyeit és fellépett a 12. helyre. Szakvezetőnk értékelt.

Takács Krisztián szakmai igazgató: – Tudtuk, hogy borzasztóan nehéz lesz… Közös akarattal, egységgel azonban sikerült a mérkőzést vesztes állásból a magunk javára fordítani, ami mindenképpen óriási erőről tett tanúbizonyságot. Mindez azt jelzi, hogy a mentális felkészítésben (is) elöljáró stáb, Tamási Zoltán, Takács László,  Bertalan Zsolt, Versitz András és jómagam jó munkát végeztünk a Pápa elleni meccsel kapcsolatban, de mivel van még hátra két -számunkra létfontosságú- találkozó, ezt a munkát folytatni kell, folytatni fogjuk azért, hogy elérjük célunkat. Ilyen szurkolótábor mellett nem is lehetett volna más eredmény!

Emlékeztetőül:

Csepel FC – Pápai Perutz FC 3:2 (0:1)

Csepel Stadion, Jv.: Sipos Tamás (Révész Csilla, Molnár István)

Csepel FC: Major Barnabás – Fisli András, Zsivoczky- Pandel Péter (Mészáros László ’77), Nyúl Krisztián, Mészáros Roland, Szabó Péter, Mankó Dávid, Szabó Zsombor, Gauzer Levente (Torda Bence ’46), Balogh Miklós, Kocsis Dávid  (Molnár Krisztián ’55) Szakmai igazgató: Takács Krisztián

Pápai Perutz FC: Császár A. – Nagy T., Szilágyi A., Jurik P. (Péter K. ’81) Hanzl M., Szigeti Á., Ivancsics G., Dóczi K., Benecz D. (Szabó Zs. ’63), Baldauf K. Edző: Lengyel Ferenc

G.: Mankó Dávid (’55), Filsi András (11- ből ’58), Torda Bence (’74) ill.  (Jurik P. (11-ből ’41)