Mestermérleg: “11 -es rúgó versenyt buktunk el”

Kiesés ellen menekülő felnőtt csapatunk idegenben továbbra is sikertelen, hogy Andráshidán is miért maradt az, megtudhatjuk szakvezetőnktől.

Tamási Zoltán: – Úgy néz ki, hogy a játékvezető 11- es rúgó bajnokságot rendezett. A mérkőzésen abszolút nem játszottunk alárendelt szerepet, az első gólt egy kontrából kaptuk, amiben alaposan közrejátszott egy nagy védelmi hiba. A második kapott gólunk egy teljesen jogtalanul megadott 11- es után született, mondom ezt azért, mert visszanéztem a találkozót. Azt követően nem sokkal -az első félidő lefújása előtt- mi kaptunk egy (megint csak erősen véleményes) 11-est, amivel szépíteni tudtunk. A második játékrészben próbálkoztunk támadásokat vezetni, de sikertelenül, aztán pedig egy kabaréba illő jelenet utáni újabb hazai 11 -es megpecsételte a sorsunkat. Azzal, hogy a játékvezető ilyen ítéleteket hozott, alaposan “belenyúlt” a meccsbe, amiből így nem is jöhettünk ki jól. Persze nem akarom pusztán a “bíró sporira” fogni a zakót, de talán az is sokatmondó tény, hogy a meccs folyamán huszonvalahány pontrúgást rúgtunk, amiből viszont érthetetlen módon nem mi jöttünk ki jól… Sajnos az a tapasztalat, ahogy vidékre kell utaznunk, megremegnek a lábak, valamiért, de, hogy miért, annak az okát egyelőre nem tudom. Az előttünk álló hétvégi meccsen nyernünk kell, mese nincs, már így is nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, amin nem szeretnénk tovább rontani! Ősszel is volt már hasonlóan nehéz időszakunk,  helyre kell tenni picit a játékosokat fejben, és akkor kilábalhatunk a gödörből.

Emlékeztetőül:

Tarr Andráshida – Csepel FC 3:1 (2:1)

Jv.: Gáspár András (Gyürüsi Péter, Baráth Noémi)

Andráshida: Czirjék Z. – Tóth L. (Fábián K. ’83), Simonfalvi G., Szegleti G., Takács S., Kalamár M., Bailo D., Marsai M., Bíró A., Szabó M. (Temlén M. ’90), Nagy Z. Edző: Dobos Sándor

Csepel FC: Major Barnabás – Fisli András, Nyúl Krisztián, Mészáros Roland, Szabó Péter (Tóth Márton ’60), Mészáros László (Zsivoczky- Pandel Péter ’46), Teplán János, Balogh Miklós, Kocsis Dávid, Szabó Zsombor (Torda Bence ’50), Lassú Zsombor Edző: Tamási Zoltán

Gólszerzők: Szabó M. (’14), Nagy Z. (’30, ’54), illetve Fisli András (’43)