UP: veretlen fordulón túl

Rangadót nyert az RKSK ellen az U19, kapusa nélkül szerzett pontot az U17, idegenben simán nyert az U15, pontot szerzett az U14.

Borda Viktor :- Úgy készültünk, hogy rangadót játszunk az RTK- val (a tavalyi utolsó 8 forduló, valamint az idei eredményeik alapján a bajnokság egyik legerősebb csapata látogatott hozzánk), ami be is bizonyosodott. Nem megbántva a többi csapatot, az egyik legtudatosabban futballozó ellenfél érkezett hozzánk és nagyon komoly próbatétel volt számunkra ez a találkozó. Hála istennek azonban az első másodperctől fogva olyan jól álltak bele a meccsbe a srácok, olyan intenzitással vetették bele magukat a küzdelembe, hogy gyakorlatilag egyetlen percig nem forgott veszélyben a győzelem! Még akkor sem, amikor 3:1- nél egy viszonylag kiegyenlített összecsapást lehetett látni a pályán.

Jók: Pipó Kristóf Dániel, Kutika Dániel, Vargovics Tamás, Kaszab Ferenc, Horváth Ákos

Borda Viktor: – Sajnos kapusaink lebetegedtek, így mezőnyjátékossal kellett megoldani a helyettesítésüket. Támadójátékunk nem működött megfelelő hatékonysággal, így az első félidőben nagyon görcsösen, kapkodva futballoztunk… Ez talán annak is betudható, hogy a fiatalok életükben először játszottak a stadion centerpályáján. Mindössze 45 perc alatt kellett volna elérnünk olyan stabil eredményt, hogy a “kapuskülönbség” később ne okozzon problémát. Ebben csak a második félidőben jutottunk valamivel előbbre, ami a játékunkban is megmutatkozott, de sajnos a lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, így azt gondolom, hogy a végső eredménnyel összességében nem lehetek elégedetlen. Azzal természetesen nem vagyok elégedett, hogy csak egy gólt tudtunk szerezni, de ez már nem az az ellenfél volt, akiknek tavaly 5 vagy 6 gólt is rúgtunk, sokkal masszívabban, tudatosabban játszottak, mint az előző bajnokságban. Nehéz dolgunk volt, minden egyes passzért, lövésért kőkeményen meg kellett küzdenünk. Mindent összevetve annak örülök, hogy továbbra is harcban maradtunk a dobogóért.

Jók: Kiss Márk, Jeszenszki Rudolf

Elekes Zsolt:

Farkas Sándor: – Az RKSK csapatához látogattunk, és bizony meg kell vallanom, ritkán látok ennyi 190 cm feletti, 13- 14 évest egy csapatban. Játékosaim elszántan, nagy erőbedobással és egymást segítve játszottak és bátor játékunk eredményeként sikerült egy pontot hazahoznunk Csepelre. Mindenkinek gratulálok.