Végső búcsú Vámos Jánostól

Március 8-án utolsó utolsó útjára kísérték Vámos Jánost a Csepel saját nevelésű labdarúgókapusát, aki mindössze 47 esztendősen hunyt el nemrégiben.

A ravatalozóban a család, rokonok, barátok, egykori játékostársak lehajtott fejjel hallgatták, a búcsúztató szavakat és állták körül megrendülten a stílszerűen futball labdát mintázó urnát. Eljöttek elbúcsúzni egykori csepeli, ferencvárosi és  más csapatbeli játékostársai. A teljesség igénye nélkül jelen volt például Szieben doktor, Vígh László, Mikler Lajos, a Tyukodi- fivérek, Szintai József Németországból, Szabó Miklós Kaposvárról érkezett, de eljött Halmai Gábor, Lipcsei Péter és Bánki József is, egykori edzője Schmél László, iskolai osztályfőnöke Kulinyiné Varga Zsuzsanna és természetesen a Csepel FC vezetősége is. Kapustársa és hosszú időn át barátja, Sumits József megható beszéddel készült, ahol felelevenítette a közös emlékek egy részét és szomorúan búcsúzott el hajdani kapustársától. Azt követően a sírhely felé indult a tömeg, s miután elhelyezték az urnát, koszorúk, virágok lepték el a nyughelyet.

A temetést követően a Csepel FC klubépületének VIP termében gyűlt össze a gyászolók egy része, hogy közösen emlékezzenek Vámos Jánosra és átadják a család részére összegyűjtött adományokat, amit az özvegy és kisfia meghatódottan vett át Sumits Józseftől, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a temetés és az azt követő program igazán méltóra sikeredett. Felejthetetlen sztorik, emlékek elevenedtek fel a Csepel Stadion labdarúgó épületében ahol kiállításra kerültek Vámos Jani mezei és pályafutása során szerzett díjainak egy része de előkerült néhai Szekeres András, Bandi bácsi (a Csepel egykori legendás kapusa és edzője) történelemkönyvekkel vetekedő naplója is, ami osztatlan sikert aratott mindenkinél.

Ezt követően pedig több közös fotó is készült ott, ahol Vámos bemutatkozott a Csepel csapatában az NBI -ben, a Csepel Stadion centerpályáján. Felcsendült a legendás Csepel induló is, ami méltó befejezése volt eme sajnálatos apropóból létrejött programnak..

Nyugodj békében Vámos János.