NB III: értékelés, indul a felkészülés

A Csepel FC felnőtt csapata az NB III Nyugati csoportjának 12. helyéről vág neki a bajnoskág tavaszi szezonjának. Vezetőedzőnk értékelte az őszt és a felkészülésről is beszélt.

Először természetesen a 2018/2019 -es bajnoki szezon első felének tapasztalatait osztotta meg honlapunkkal első csapatunk trénere.

Tamási Zoltán vezetőedző: – Azzal kezdeném, hogy nagyon boldog új évet kívánjak minden Csepel FC játékosnak, vezetőnek és a szurkolóknak is!

A kezdetekről: 2018. július 4 -én vettem át a Csepel FC felnőtt labdarúgócsapatát úgy, hogy rengeteg játékos távozott a klubtól. Az előzmények ismeretében így teljesen a nulláról kellett csapatot építenünk, az előző keretből csupán hét futballista maradt, közülük ketten számítottak alapembernek, ketten pedig ifi korosztályúak. Az első keretedzésen közel 50 ember vett részt, ami ugye nem egy megszokott létszám, belőlük és a felkészülési időszakban a csapatnál megforduló labdarúgókból kellett kiválaszatni azt a 17- 18 játékost, akiket aztán le is tudtunk igazolni. Bertalan Zsolt pályaedzőmmel irgalmatlan mennyiségű munkát fektettünk a végleges keret kialakításába a rendelkezésünkre álló, meglehetősen szerény anyagi lehetőségek közepette.

Ennek függvényében csodákat nem tudtunk tenni a keretkialakítást illetően, jobbára olyan labdarúgók érkeztek, akik korábbi állomáshelyükön (NB II, NB III- ban )  viszonylag kevesebb játéklehetőséghez jutottak, de képességeik alapján legalább megfeleltek az alapvető elvárásainknak. Mindenképpen erősítést jelentett Kocsis Dávid és Balogh Miki leigazolása. Olyan együttest igyekeztünk kialakítani a nyári, szűk 4 hét felkészülési idő alatt, ami a stabil védekezést és kontrajátékot helyezi előtérbe… Tudom, a rengeteg kapott gólunk láttán ez némileg megmosolyogtató lehet, de ha kivesszük a két legsúlyosabb zakót (Ajka, Vidi FC II), akkor ez nagyjából meg is állja a helyét. A bekapott gólok okán sem csapat, mintinkább egyéni hibákat véltem felfedezni, ezek csupán figyelem és fegyelem kérdései! Megjegyzem, ellenfeleink szakvezetői, egyaránt egy masszív, taktikus együttest láttak a Csepel FC- ben, igenám de mit sem ér az egész, ha azzal együtt ennyi gólt kapunk! Az első három meccsünk egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük: a Komárom ellen idehaza egy döntetlenre mindenképpen rászolgáltunk volna, (ekkor persze még csak ismerkedtünk a csapattal) de egyéni hibák és a kimaradt ziccerek okán ez elmaradt. Utána Székesfehérváron beleszaladtunk egy nagy pofonba, ami a már említett egyéni hibákon kívül talán annak is betudható volt, hogy hasonló kvalitású ellenféllel nem is tudtunk felkészülési találkozót játszani, így valójában nem is sejtettük, hogy mire számítsunk.  Ezt követően jött az Érd elleni iksz, ahol akár mindhárom pontot is bezsebelhettük volna amennyiben kicsit jobban koncentrálunk, de ez sajnos nem jött össze. Azután idehaza vertük meg a Szabadkikötőt, amikor is úgy látszott, hogy kilábalunk a gödörből, de a BKV elleni idegenbeli meccsen győzelem helyett megintcsak vesztesen hagytuk el a játékteret. Itt éreztem először, hogy idegenben valami oknál fogva egész egyszerűen nem tudunk élni a lehetőségeinkkel, hiába vagyunk 60-70 percig pariban a házigazdákkal. Ez írható a rutintalanság és a nem megfelelő erőnlét számlájára is. Az erőnléti lemaradás betudható a meglehetősen rövid felkészülési időszaknak, illetve ne feledkezzünk meg arról se, hogy a keret java munka és tanulás után tud csak edzésre járni, ami megintcsak jókora hátrányt jelent  mondjuk egy Vidi II vagy egy FC Ajka szintű csapatokhoz képest. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz “belőni” a megfelelő edzésterhelést, de ez nem lehet kifogás semmire.

– Várható -e ebben változás?

– Feltétlenül! Most 6 hetünk van rá, hogy egy olyan alapozást hajtsunk végre, ami megfelelő alapot adhat a tavaszi szezonra. Erőnléti tréner segítségét is igénybe vesszük az edzéstervek kialakításánál, ami mindenképpen előrelépést jelent majd a munkában. (a tréner személye nem más, mint Pintér Zoltán, egykori csepeli nevelésű NBI -es, majd válogatott futballista… ) Megfelelő erőnléttel és taktikával, valamint     3 – 4 játékos leigazolásával nagy lépést tudnánk tenni céljaink eléréséhez. Az igazolásokat tekintve sem könnyű a helyzet: félévkor nehéz olyan labdarúgókra szert tenni, akik az ismert anyagi lehetőségeink tükrében még hozzá is tudnának tenni valamit a csapat játékához. Mindenesetre vannak kiszemeltjeink, meglátjuk, hogy sikerül-e őket Csepelre csábítani. Mindenesetre ahogy azt a 2018- as  évzárón Takács Krisztián résztulajdonosunk elmondta: szeretnénk legalább az őszi keretet egyben tartani.

– Miként zajlik majd a felkészülés?

– Tekintve, hogy az időjárási körülmények 100 % -ig befolyással vannak pályáink állapotára, a január 14 -én induló felkészülés java részét Budatétényben végezzük. Ez önmagában sem a legideálisabb helyzet, hiszen nem a saját, megszokott környezetünkben készülünk hat héten keresztül (heti 6 alkalommal), de legalább olyan létesítményben, ahol a terveink szerint becsülettel el tudjuk végezni a felkészülést. Természetesen a programban szerepel jó néhány felkészülési találkozó is, melyek időpontjai nyilvánosak lesznek. Ha minden igaz, az első edzőmeccset a Vízművek ellen játsszuk majd.

Hogy hogyan is fog sikerülni a felkészülés, szinte kizárólag a játékosokon múlik! A megfelelő terhelést meg fogják kapni, a megfelelő taktikai utasításokat úgyszintén, itt azon lesz a hangsúly, hogy mindezt mennyire teszik magukévá. Nagyon sok munka vár ránk, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy tavasszal célhoz érjünk! Én csakis a munkában hiszek, annak pedig meg kell hoznia a gyümölcsét!

-Mit vársz a tavasztól ?

– Azon dolgozunk, hogy a Csepel FC minden körülmények között bennmaradjon az NB III -ban! Mindenképpen olyan játékot várok, aminek eredményeképpen jelentősen csökken kapott góljaink száma, és olyan produktumot, ami sok örömet okoz majd szurkolóinknak is. Egy jó rajt mindenképpen stabilitást adhatna a csapatnak és remélhetőleg kedvet a drukkereknek is, hogy minél nagyobb számban jöjjenek ki a Béke térre és biztassák a srácokat. Szeretnénk, ha az őszinél is többen látogatnának ki a meccseinkre, amit jó játékkal és legfőképpen győzelmekkel szeretnénk meghálálni!

Hajrá Csepel FC!