UP: sikeres szereplés az Ercsi teremtornán

A nagypályás bajnokság befejeztével a Csepel FC utánpótlása is teremben folytatta szereplését, az U17 és U19 -es együttesünk Ercsiben szerepelt a hagyományos Ercsi Téli Kupán. A tornát végül egy I. és egy II. helyezéssel zártuk.

 

Kincses Béla szakvezető: – Sajnos nem minden játékosunk vette megfelelő komolysággal ezt a meghívást, néhányan egészen abszurd indokok miatt maradtak távol… Ez  még egy ilyen teremtorna alkalmával is elfogadhatatlan szerény véleményem szerint, amit nem is fogok elfelejteni… Akik viszont eljöttek, azok előtt le a kalappal! Összességében értékelném a szombaton látottakat: Az U19-el öt meccset játszottunk, abból egy döntetlen, három siker született és az utolsó meccset buktuk el 2:0- ra, amivel végül a II. helyet szereztük meg a 4+1- es öszzeállításban. Rajtunk kívül olyan csapatok vettek részt, mint a III. Kerületi TVE, a Kelen SC, a Pestszentlőrinc, vagy a Hegyvidék, ők egészen otthonosan mozogtak futsalban ellentétben velünk, akik szinte a nagypályáról “estünk be” a terembe. Ehhez képest nem sok hiányérzetem volt! Egészen szép megoldásokat is láttam, néhány játékosom igencsak kitett magáért, ami kicsit az előzetes várakozásaimat is felülmúlta. Jó volt a hozzáállás, nem volt gond a lelkesedéssel sem! Magam nem szeretek nagyon dícsérni, de ezúttal azt gondolom, hogy a szereplésünk minden elismerést megillet. A kapusoktól kezdve a cserékig az összes játékos teljesítménye előtt le a kalappal, ezt nagyon jó volna majd tavasszal  nagypályán is viszont látni! Sajnos egy teljesen felesleges, buta fegyelmezetlenség is előfordult, ami majdnem az U17-es csapatunk első helyébe került, de emberhátrányban is hősiesen küzdve tudtuk megszerezni a végső sikert abban a korosztályban. Érdekesség, hogy az U17-ben mi nyertünk a III. Kerület előtt, míg az U19-ben a Kerület végzett a mieink előtt. Több embert is ki tudnék emelni a játékosok közül, de ettől most eltekintek, ugyanis mindent összevetve sikeresnek értékelem a szombati megmérettetést- zárta értékelését Kincses Béla, aki egymaga irányította mindkét együttesünket Ercsiben.