UP: meglehetősen eklektikus forduló volt

A Csepel FC utánpótlása meglehetősen eklektikus héten van túl az elmúlt fordulót illetően. Szép sikerek és váratlan pontvesztések egyaránt tarkították a szereplésüket.

Borda Viktor: – A szezon legrosszabb játékát produkálva segítettük hozzá ellenfelünket megérdemelt győzelméhez. Egy szerény erőkből álló ellenféltől szenvedtünk vereséget, csapatunk egésze formán kívül játszott.

Jók: Budai Dániel

Borda Viktor: – Kifejezetten motivált, bár rendkívül durva játékstílust képviselő ellenfél ellen futballoztunk, ahol is minősíthetetlen játékvezetés mellett sikerült megszereznünk a 3 pontot idegenben. Ellenfelünk meglepett bennünket, valamelyest kisebb ellenállásra számítottunk, ám a házigazda valamiért élet-halál kérdést alakított ki ebből a meccsből, amire szerencsére jól reagáltunk. Annak ellenére sikerült egy – az összecsapás képe alapján-  rangadónak is betudható meccset a magunk javára fordítanunk, hogy a 66. perctől emberhátrányban játszottunk. Külön öröm, hogy három U17-es játékosunk is pályára léphetett a mai napon.

Jók: Koman Konstantin, Kaszab Ferenc, Budai Dániel,

Pop Richárd: – Remek győzelmet arattunk, már nagyon ideje volt, hogy egy rangadót nyerjünk, főleg hazai környezetben. Ezúttal ehhez jó teljesítmények is párosultak, nagy küzdelmet hozott ez a találkozó.  Győzelmünk értékét növeli, hogy egy meglehetősen viseletes pályán sikerült elérnünk, amiből sajnos sokszor jöttünk ki rosszul, ellenfelünk kapuja előtti megoldásainkat illetően. Sokkal hamarabb eldönthettük volna a javunkra a meccset, ám nem tettük, minek következtében ellenfelünk egyenlített, sőt a előnyhöz is juthattak volna, ám kapusunk jó teljesítményének köszönhetően ez szerencsére nem következett be. Összeségében gratulálok a csapatnak, ez férfimunka volt!

Jók: Lipl Noel, Strum Gergő, Angyal Dominik, Fehér Dániel, Máté Gergő, Varga Zoltán

Kincses Béla: – Sajnos senkit nem tudok kiemelni ezzel a meccsel kapcsolatban. Egy olyan csapattól kaptunk ki, akik nálunk gyengébb játékerőt képviselnek, ám a mai napon őket is sikerült alulmúlnunk… Némi mentség lehet, hogy csapatunk tagjai közül néhányan szombaton is pályára léptek, ami hetek óta így megy, de ez nem lehet magyarázat a vereségre… A fejüket azért nem vettem a srácoknak, higgadtan, nyugodtan próbáltam rávezetni őket, hogy mi lehet a kiút ebből a gödörből. Az már más kérdés, hogy ezt megfogadják -e vagy sem, az ugyanis már a jövő zenéje… Összességében kritikán aluli volt a mai teljesítmény, ráadásul 11-est hibáztunk, gyatra megoldásokat alkalmaztunk, summa summarum: ez talán az év egyik leggyengébb teljesítménye volt a csapattól.

Jók:

Elekes Zsolt:

Farkas Sándor: -Elképzeléseink szerint kezdődött a mérkőzés és hamar nagy gólszerzési lehetőséghez jutottunk, de sajnos kimaradt a ziccer…                            …aztán további 3 is.
Ahogy aztán az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és egy szöglet után eredményesen lekontrázott bennünket a hazai csapat. Hamarosan egy távoli bombagóllal növelték előnyüket és már 2:0 volt az állás a szünetre. Változtattunk a szünetben a felfogásunkon és a felállási formánkon is a siker érdekében. Ám hiába birtokoltuk többet a labdát, hiába vezettünk tetszetős támadásokat, és hiába volt több helyzetünk, ezúttal a szerencse a hazai csapat mellé szegődött. Mindenki kihajtotta magát, becsülettel elfáradt, de sajnos ez is kevésnek bizonyult a mai napon.