Hazai szezonbúcsú, készülnek az ultráink

Idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készül a Csepel FC felnőtt labdarúgócsapata, amire a példamutatóan lelkes szurkolótábor látványos megmozdulással készül, így mindenképpen érdemes lesz kilátogatni vasárnap a Csepel Stadionba.

Sajnos nem nagyon szalad a szekér a Tamási Zoltán irányította NB III -as együttesünkkel, bár vannak fellángolások, a tartósan jó teljesítményre egyelőre várni kell. Akikre viszont ezidáig ebben a bajnoki évadban sem lehet panasz az a szurkolótábor, akik mind idegenben, mind pedig idehaza lelkesen skandálják a Csepel FC -t éltető rigmusokat, verseket, nótákat és ha kikap, ha nyer a kék-piros egylet, minden meccs után éltetik övéiket a lelátón. Ezúttal a Nagykanizsa elleni hazai találkozó előtt adtak ki egy felhívást:

Kedves Szurkolótársak, Csepel FC Szimpatizánsok!
November 11.-én vasárnap 13.30-kor az őszi szezon utolsó hazai meccsén fogadjuk a patinás FC Nagykanizsa csapatát.
Az Islander Division tagjai és a 4-es álló közönsége szeretné meghálálni a Csepel FC szurkolóinak az egész éves támogatást, ezért a mérkőzés alatt és után lelátói koreográfiával, élőképpel és hangulatfokozó eszközökkel fogjuk buzdítani a csapatot és búcsúzunk a hazai pályától 2018-ra.
A koreográfia apropója, hogy az 1956-os forradalom legtovább Csepelen tartott ki egészen november 11.-ig álltunk harcban.
Minden érdeklődőt várunk szeretettel, és ha nem rettegsz tőlünk, hozd el a családot is, élvezni fogják!

Érdemes lesz tehát kilátogatni a Béke téri arénába a vasárnapi ebéd után, ahol remélhetőleg a szurkolók lelkesedése is magával ragadja majd a csapatot és győzelemmel búcsúznak a Csepel Stadion közönségétől erre az idényre.