Mestermérleg: ” ilyen hibákat, ez a csapat nem bír el! “

Nem utaztunk feltett kézzel Pápára, ahol az első félidőben megintcsak eldönthettük volna a javunkra a meccset, ehelyett megint jött egy rövidzárlat, majd a meccs vége előtt a teljes összeomlás. Szakvezetőnk értékelt.

 

Tamási Zoltán vezetőedző: – Az első félidőben a csapat azt játszotta, amit megbeszéltünk, ehhez társult az, hogy korán meg is szereztük a vezetést. Ezt követően is voltak olyan lehetőségeink, melyek gólszerzéssel kecsegtettek, védekezésünk pedig jól funkcionált. Egészen a 44. percig, amikor is befújtak egyolyan 11-est, ami egyszerűen nem volt, nem lehetett az, mégis büntettek vele minket… A második játékrészre úgy küldtem ki a csapatot, hogy a védekezés maradjon hasonló, mint azt az első félidőben láttam, ami működöttt is a 72. percig… Akkor gólt kapzunk, majd pedig pontrúgásból is betalált ellenfelünk, ami megpecsételte sorsunkat. Onnantól fogva a csapatunk teljesen szétesett, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy ellenfelünknél két, korábbi NBI-es múlttal és így hatalmas rutinnal rendelkező játékos is pályára lépett. Egyetlen kiemelkedő teljesítmény akadt nálunk, az pedig kapusunkról mondható el, aki több bravúrt is bemutatva igyekezett redukálni kapott góljaink számát. Sajnos cseréink sem segítették csapatunkat, szinte semmit nem tudtak hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Összességében az első félidőben látottakkal voltam elégedett, nagyjából 70 percig nem volt nagy gond, ami a közönség reakciójából is látható, hallható volt, ám utána olyan hibák jöttek, amit ez a csapat nem bír el. A hátralévő két őszi és egy tavaszi meccsből megpróbáljuk kihozni a maximumot, ami ahhoz kell, hogy nyugodtan mehessünk telelni. A Nagykanizsa ellen már el is kezdhetjük!

Emlékeztetőül:

Pápai Perutz FC – Csepel FC 4:1 (1:1)

Pápa, Perutz stadion, 300 néző, Jv.: Juhász (Rigó, Révész).

G.: Jurik, Szabó Zs. 2, Vallejos ill. Fisli András

Pápa: Sánta – Nagy T., Dóczi, Császár, Böröczky – Somogyi – Szabó T. (Bohner 46.), Baldauf (Vallejos 46.), Nagy T., Jurik (Ivancsics 68.), Iványi – Szabó Zs. Edző: Rozmán László.

Csepel FC: Major- Fisli, Mészáros R. (Gyökér 63.), Szabó, Mészáros R., Teplán, Balogh, Kocsis, Schmid (Somlyai 77.), Szabó Zs., Molnár K. (Torda 52.) Vezetőedző: Tamási Zoltán.