Múltidézés, történelem, örömfoci a Futball csepeli Éjszakáján

Országos kezdeményezéshez, a Futball Éjszakája elnevezésű programhoz csatlakozott a Csepel FC is, melynek keretében klubtörténeti kiállítással, kerekasztal beszélgetéssel, All Star Gálával valamint E-sport bemutatóval vártuk az érdeklődőket szeptember 7 -én délután a Csepel Stadionba.

A stadion játékoskijárójának környékét 17 órára “ellepték” a felbecsülhetetlen eszmei értékű fotók, díjak, serlegek, tablók és egyéb csepeli futball-relikviák, így igazán méltó környzetben indult el az esemény, ahol Märtz János a Csepel FC elnöke köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjéből idézünk: ” nem tudom, hogy van-e a mai napon olyan rendezvény az országban, de akár a határon túl is, ahol az egy négyzetméterre eső olimpiai bajnok labdarúgó kapusok száma legalább kettő. Lám Csepelen ez is megtörtént”  Ezzel a mellette ülő Fatér Károlyra és Gelei Józsefre célzott, akik örömmel tettek eleget a meghívásunknak. Előbbi a Csepel SC olimpiai bajnok hálóőre, utóbbi pedig a Csepel SC vezetőedzője volt 1984 és 1987 között. Klubvezetőnk sorban mutatta be a lelátón ülőknek a meghívottakat, akik közt a fennt említett két olimpiai bajnokon kívül ott ült Szurgent Lajos, Kincses Béla, Gelei Károly, Ozsváth Károly, Buronyi Tibor, Kovács Attila és Lazsányi László, labdarúgók valamint Varga István edző, Kiss Imre a Csepel SC korábbi elnöke, Vincze Miklós egykori technikai vezető, Melis Antal olimpiai ezüstérmes evezős, Galgócz-Deák Antal és Buzek László korábbi kiváló csepeli röpladázók, és nem utolsósorban Gy. Szabó Csilla egykori kosárlabdázó, aki újságíróként (is) jelen volt. Aztán sorra a többi korábbi csepeli futballista: Bereczki Péter, Medgyes Péter, Hamar István, Váczi Dénes, Gyimesi Jenő, Vígh László, Rottenbiller Zoltán, Ács Gusztáv, Bakó Attila, Nagy Tamás, Kénoszt Ferenc és a bemutatás közben futott be Csucsánszky Zoltán majd Kincses Sándor is. Az ismertetést követően elnökünk köszöntötte Fatér Károlyt és a közelmúltban 80. születésnapját ünneplő Gelei Józsefet is, majd továbbadta a szót Sz. Nagy Tamásnak a Nemzeti Sport Online korábbi főszerkesztőjének, aki rendkívül érdekfeszítő kerekasztal beszélgetést vezetett a csepeli sport korábbi prominens személyeivel. Mindeközben az épület auláját az E-sport csepeli képviselői vették birtokba, akik remek szórakozási lehetőséget kínáltak a hazánkban is egyre népszerűbb elfoglaltság iránt érdeklődő kicsiknek és nagyoknak, akik küzül a legügyesebbek Esportbusz- Csepel FC mezt kaptak jutalmul.

A stadionban zajló beszélgetést követően közös fotózás következett a centerpálya (örökzöld) gyepén, majd kezdetét vette az All Star meccs, ahol két igen veretes névsort alkotó társaság lépett pályára:  az egyik csapat kapuját Gelei Károly, a másikét Bakó Attila védte, velük együtt pályára lépett Hamar, Gyimesi, Kincses Béla, Bereczki, Medgyes, Vígh, Ozsváth, Nagy Tamás, Rottenbiller, Csucsánszky, Ács és Lazsányi is. Közvetlenül a kezdést jelző sípszó előtt a Csepeli Galambtenyésztők Egyesületének képviselői (Varga László vezetésével) a pálya szélről reptették, engedték útjukra a nemzetközileg is komolyan jegyzett szárnyasokat, amolyan látványos hangultelemként.

A találkozó játékvezetője klubunk sokat próbált szakembere Elek Vendel volt, aki majdnem minden szituációt testközelből nézett végig de szerencséjére sem a sárga, sem a piros lapokhoz nem kellett nyúlnia, melyekkel -tegyük hozzá a tárgyilagosság kedvéért- amúgy sem rendelkezett… A meccs végén Hamar István és Csucsánszky Zoltán a hazai labdarúgás két korábbi csepeli nevelésű  kiválósága értékelte a találkozót levonulás közben (leginkább arról ejtve szót, hogy mennyire jól érezték magukat újra a Csepel Stadionban) és mindketten Hajrá Csepel! felkiáltással köszöntek el a lelkes közönségtől.

A kiváló hangulatú meccset követően egy kisebb állófogadás vette kezdetét, ahol rengeteg régi sztori,  utánozhatatlan történet elevenedett fel az ódon sporttelep labdarúgó épületének VIP termében, amit csupán hallgatni is egészen felemelő volt… Futball Éjszakája 2018  Csepel – Összehoztuk, ami korábban összetartozott!