Bravúrpont az Érd ellen – Mestermérleg

Felnőtt csapatunk megszerezte idei első pontját, méghozzá nem is akármelyik együttes, hanem a bajnoki címre is esélyes Érd ellen. Szakvezetőnk ismét értékelt.

Tamási Zoltán: – Az előző mérkőzéshez képest teljesen másképpen játszottunk, így a csapat már mindkét arcát megmutatta. Küzdeni tudásunk a fehérvári bajnokihoz képest sokkal de sokkal jobb volt, így a két csapat közti különbség egészen minimálisra redukálódott. Az első félidőben több helyzetet is ki tudtunk alakítani, ellenfelünk azonban egyetlen adódó gólhelyzetét gólra tudta váltani… Szerencsére ezt még a lefújás előtt egy gyors kontra végén egalizálni tudtuk. A második játékrészben aztán meg is fordítottuk a meccset, amit később el is dönthettünk volna a javunkra, ám sajnos a vendégek egyenlítő találata után a játékvezető egy teljesen jogos 11- est nem ítélt meg a javunkra, ráadásul még kapufát is rúgtunk, azaz szerencsénk sem volt. Ezzel együtt a döntetlennel nem lehetünk elégedetlenek, mert tudható, hogy az Érd milyen játékerőt képvisel illetve, hogy az utóbbi években rendre az élmezőnyben végzett.

 

Emlékeztetőül:

NB III, Nyugati csoport, 3. forduló

Csepel FC – Érdi VSE 2:2 (1:1)

Csepel, 300 néző. V: Maml (Iványi I., Nagy M.)
Csepel FC: Major – Teplán, Mészáros R., Mészáros L., Takács L. – Szabó P. (Vargovics, 61.) – Vörös B. (Tóth M., 88.), Fisli, Torda B., Mankó (Szabó E., 75.) – Kocsis.
Vezetőedző: Tamási Zoltán

Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós (Kónya, 67.), Pallagi, Melczer – Balázsovics (Kalmár ’45), Mojzer, Kelemen P.
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gól: Mankó Dávid (41.), Torda Bence (52.), ill. Pallagi (15.), Honti (62.)

Fotó: Marosvári Márk