A Komáromnak sikerült jobban a rajt

A jelentősen átalakult Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata a 2018/2019-es bajnoki szezon első hazai mérkőzésén az újonc Komárom csapatát fogadta a Béke téren. A végig kiegyenlített találkozón végül a rutinos Kenesei fejese döntött.

A mérkőzés előtt a Komárom VSE és a Csepel FC vezetői közösen helyezztek el koszorút a Csepel Stadion tőszomszédságában álló Czibor-Tóth II szobornál. Czibor Zoltán Komáromban kezdte labdarúgó pályafutását, majd onnan igazolt a Ferencváros, aztán a Csepelbe, ahonnan 1952-ben olimpiai bajnok lett. A legendás Aranycsapat tagjaként pedig világbajnoki ezüstéremig jutott, később pedig Barcelonában is futballozott. 1990-ben tért haza Komáromba, ahol megalapította anyaegyesülete jogutódját a Komárom VSE-t.

A bajnoki találkozó előtt ismét sor került a hagyományos galambröptetésre Vargalambék jóvoltából, majd rekkenő hőségben kezdetét vette a találkozó, amit Facebook oldalunkon ONLINE is közvetítettünk:

A kezdőcsapatok:

Komárom VSE: Rigó G. – Szabó R., Schiller P., Musitz B., Kiss K., Solymos Z., Göblyös D., Katona A., Hajba T., Kenesei K., Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter

Csepel FC : Major Barnabás – Fisli András, Mészáros Roland, Szabó Péter, Tóth Márton, Mészáros László, Gauzer Levente, Szabó Erik, Teplán János, Kocsis Dávid, Takács László, Vezetőedző: Tamási Zoltán
Kezelés
10. perc: Komáromi szabadrúgás mintegy 20 méterről (előtte Mészáros Roland kapott sárgát szabálytalansága okán), Kenesei fölé lövi…
12. perc: Teplán is sárgát kap, ami elég erős ítéletnek tűnik a játékvezetőtől…
15. perc: csepeli szabadrúgás, Takács László remek beívelését fejeli fölé gyengén Kocsis Dávid….18. perc: Hatalmas a hőség, ivószünet a pályán….
20. perc: egy baloldali kiugratás után Schiller lövését blokkolja jókor Fisli
26.perc: Kocsist buktatják a 16 -oson belül, 11-es! A labda mögé Fisli áll és könyörtelenül bevarrja a bal alsóba 1:0 !
35. perc: óriási ziccer! Egy bal oldali beadást Kocsis Dávid fejelt 6 méterről kapura de a komáromi kapus óriási bravúrral hárított! Hatalmas lehetőség volt!
40. perc:: egyenlít a Komárom… Schiller balról leadott lövésébe még beleér a kapusunk, de sajnos hárítani nem tud 1:1
42. perc: ismét gólt szerzünk de a játékvezető bb kiderült, hogy jogosan) érvényteleníti a találatot….

Félidő: Csepel FC – Komárom 1:1

Elkezdődött a II. félidő…
Sárga lap: Kenesi Krisztián, műesésért
53. perc: Szabó Richárd lő, fölé….
62. perc: Komáromi csere: Kiss Károly helyett Koronczai a pályán
64. perc: kettős csere nálunk: Gauzer és Szabó Péter le, helyükön Mankó Dávid és Gyökér Tamás

74. perc: Mindkét csapat cserél: a vendégeknél Solymos helyén Végh Tibor, míg nálunk Vörös Bence váltja Szabó Eriket. Aztán Kenesei kapufát lő….
80. perc: Kenesei újból veszélkyeztet, de szerencsére lövése célt téveszt ismét….
82. perc: Kenesei egy jobb oldali beadásra érkezik jól és befejeli… 1:2
86. perc: Kenesei lejön, helyén Vincze Viktor
93. perc: vége: Csepel FC – Komárom 1:2