Új szelek a felnőttcsapatnál, megvan a sorsolás

A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata idén nyáron jelentős átalakuláson esik át, ami jelenleg is tart. Lezárult egy korszak, ugyanakkor megnyílik egy új, amiről ügyvezetőnk nyilatkozott.

Katona Csaba a Csepel FC ügyvezetője:A rosszindulatú híresztelésekkel ellentétben a Csepel FC biztos lábakon áll. Az MLSZ pályázatoknak köszönhetően anyagi hátterünk stabil, és biztos! Igaz ugyanakkor, hogy néhány versenytársunkhoz képest szerénynek mondható.
Megerősítem, hogy valóban lezárult egy korszak a csepeli labdarúgás 106 éve íródó történetében. Az idő múlásával az emlékek megszépülnek, így nyugodtan mondhatjuk, hogy egy szép és eredményes időszakot zártunk le. Eme korszak minden szereplőjének köszönjük a munkáját, a távozóknak további sok sikert kívánunk!

Tamási Zoltán vezetőedző érkezésével egy teljesen új útra lép a csapatunk. A korábban komoly NBI-es játékosmúlttal rendelkező vezetőedzőnk roppant motivált, felkészült szakember. Véleményem szerint a mentalitásának köszönhetően nagyon népszerű lesz a csepeli szurkolók körében. Játékoskeretünk jelentős változáson esik át. Néhány korábbi futballistánk -érthető módon- a harmadosztálynál magasabb célokat tűzött ki maga elé, ám olyanok is vannak, akik megelégednek akár a BLSZ II. osztály színvonalával is. Bár még két hetünk van az átigazolási szezon végéig, szépen alakul az új csapat. A legfontosabb, hogy az előző idényben bajnokságot nyert U19 -es csapatunkból többen is meghatározó szerephez juthatnak majd az előttünk álló bajnokságban. Fiataljaink illetve régi játékosaink mellett rengeteg próbajátékos jelentkezik a Csepel FC -nél ebben az időszakban. Jó hír, hogy a vezetőedző által kiválasztott sportolókkal már folynak a tárgyalások: olyan is van, aki NB III -as bajnokcsapattól érkezik, és reményeink szerint lesznek nagy visszatérők is a Béke térre.

Hajrá, Szigetország! Hajrá, Csepel FC!

Honlapunk igyekszik a lehető leghamarabb beszámolni az érkezők illetve távozók személyéről, illetve a csapatnál bekövetkezett változásokról, amennyiben azok publikálásra érdemesek lesznek. Közben az MLSZ -ben elkészítették az NB III Nyugati csoport 2018/2019-es szezonjának soroslását, csapatunk idehaza a Komárom ellen kezdi meg a pontvadászatot.

NB III Nyugati csoport I. forduló:

FC Ajka–THSE-Szabadkikötő
III. kerületi TVE–Puskás Akadémia FC II
Andráshida SC–Nagykanizsa
Csepel FC–Komárom VSE
Érdi VSE–MOL Vidi FC II
Dunaharaszti MTK–Pénzügyőr SE
ESK Ménfőcsanak–Pápai Perutz FC
BKV Előre–Sárvár FC

A teljes menetrend még nem került fel az MLSZ honlapjára, amennyiben közzéteszik, természetesen honlapunkon is megjelentetjük a menetrendet.