Felkészülés: Csepel FC – Eger SE 0:2

Felnőtt csapatunk megkezdte felkészülési mérkőzéseinek sorát, melynek első összecsapásán a frissen NB III-as tagságot kivívó, jó erőkből álló Eger SE együttesét fogadtuk a Béke téren.

A jelentősen átalakult szakmai stáb és a játékoskeret első megmérettetésén gól nélküli első félidőt követően kétgólos vendégsiker született szombat délután a Csepel Stadionban. A vendégek találatait Rjaskó és Bohus szerezték. Folytatás hamarosan, a következő felkészülési találkozón, ami az előzetes tervek szerint a Dunaharaszti MTK ellen lesz a jövő hét folyamán.