UP: bronzérem a Tavaszváró Kupáról!

A Csepel FC utánpótlásának legifjabb tagjai nem tétlenül, hanem labdarúgással várták a tavaszt mégpedig Ercsiben, ahol alaposan kitettek magukért, és végül bornzérem lett a jutalmuk.A tornán Kincses Ádám és Szabó Zoltán vezették együttesünket, így az oldalvonal mellől igazán szakszerű utasításokat hajthattak végre labdarúgópalántáink.

Kincses Ádám utánpótlás vezető: – Nemzeti ünnepünkön, március 15-én vettünk részt Ercsiben a Tavaszváró Kupán, ahol  összesen 7 együttes mérte össze tudását, mi a 2008-as korosztályunkkal álltunk rajthoz. Kiegyensúlyozott, remek hangulatú esemény volt, ahol javarészt szoros mérkőzéseket játszottunk és szereztük meg végül a bronzérmet.  Jómagam és Szabó Zoltán kollégám is örömmel konstatáltuk, hogy az önállóan első ízben elindított 2008-as együttesünk remekül helytállt és minden reményünk megvan a jó folytatásra is.

Eredmények:

BKSC – Csepel FC 0:1
Csepel FC – Újpest 2:0
Bicskei FC – Csepel FC 0:2
Csepel FC – Grund. 2:2
Csepel FC – Ercsi 0:3
Csepel FC – Gyöngyös 0:3