UP: gyerekeink újabb kupagyőzelmet ünnepelhettek

Januárban sem lankad a Csepel FC legifjabb korosztályainak játékkedve, ami eredményekkel is párosul! Ezúttal újabb tornagyőzelemmel és a vele járó serleggel gyarapodott U8-as korosztályunk január második hétvégéjén.
A tornáról Malomsoki Krisztián csapatvezető számolt be honlapunknak, akinek elmondása szerint továbbra is az egyik legeredményesebb utánpótlás műhely a Csepel FC, tekintve, hogy 2018-ban már a második kupát szerezte meg az U7-es  ezüst után. A sikert a Kornis Márk, Yildiz Erkan (2012), Kárász Alex , Tóth Ramóna, Rozgonyi Roland (2011) , Ferenczik Richárd, Országh Barnabás , Yildiz Berkan összetételű együttes hozta tető alá.

A mérkőzések:

Csepel FC – RKSK 4:3
G: Országh (2) Tóth (2)

“Álmos kezdéssel kezdtük a napot, majd fokozatosan javultunk és végül megérdemelten nyertünk. Az eredmény szoros volt , mert keveset futottunk” (M. K.)

Csepel FC – Budatétény 5:0
G: Országh (3), Yildiz Erkan , Ferenczik

“Hatalmas fölényben játszottunk . Márk esélyt sem adott az ellenfél csatárainak, gyakorlatilag lehúzta a rolót. Legfiatalabb játékosunk Erkan meglőtte első U8 -as gólját, gratulálunk neki!” (M.K.)

A csoport végeredménye:
1. Csepel FC
2. RKSK
3. Budatétény

Döntő:

Csepel FC – Kelen SC 7:1
G: Országh (3) Tóth , Rozgonyi , Kárász , Ferenczik

Edzők : Malomsoki Krisztián & Horváth Csaba

“Olyan gyorsan rúgtuk a gólokat , hogy hamarjában szinte unalmassá vált a döntő. Egy percig sem volt kérdés kié lesz az aranyérem, csapatunk gálahangulatot teremtett a döntőben.” (M. K.)

 

Torna végeredménye:
1. Csepel FC
2. Kelen SC
3. RKSK
4. Gloriett SE
5. Budatétény
6. RKSK II.