UP: csepeli sikerek és remek bemutatkozás a 2018-as Új Év Kupán!

Ennél jobban talán nem is kezdhette volna az új esztendőt a Csepel FC utánpótlásának egyik legfontosabb láncszeme az úgynevezett “gyermek szekció” (U7) illetve az U11-es alakulat.A kék-piros színeket képviselő fiataljaink hazai környezetben, Csepelen értek el újabb sikereket.

2018 januárjának első vasárnapján a Kazinczy Ferenc Általános Iskola volt gyerekzsivajtól és a felnőtt szurkolóktól hangos, ahol először az U11-es együttesünk mutatta meg, hogy az ünnepek alatt mit sem kopott játéktudásuk. Kincses Ádám együttese a hat csapatos New Years Cup elnevezésű tornán a selejtezőcsoportban meggyőző fölénnyel, 6:0 arányban győzte le a Halásztelek FC-t, majd a Budatétényt 4:1-re múlták felül. Ezzel kvalifikálták magukat a döntő összecsapásra, ahol a másik ág csoportgyőztese a Szigetszentmiklósi TK várt a mieinkre. Bár az elején a zöld-fehérek megszerezték a vezetést, a meccs hátralévő részében sikerült az állást a magunk javára fordítani, így a szurkolástól meglehetősen hangos tornateremben 2:1 arányban megszereztük a kupagyőzelmet!

Kincses Ádám érthető módon elégedetten nyilatkozott a torna után: – Nagy örömmel konstatáltuk, hogy ismét sikerült megtölteni a Kazinczy tornatermét egy színvonalas, remek torna keretén belül, ahol a szurkolók is mindent megtettek azért, hogy vérbeli meccshangulatot varázsoljanak a helyszínre. Szerencsére a játékra sem lehetett panasz: a selejtezők során jó játékkal előrukkolva sikerült beverekedni magunkat a fináléba, ahol szoros meccsen sikerült felülkerekedni az ugyancsak jó erőkből álló Szigetszentmiklósiakon. Örülök a tornagyőzelemnek és annak is, hogy a Csepel FC adta a torna legjobb játékosát Bacskai Gergő személyében. A szülőktől kezdve az edzőkig mindenki büszke lehet a gyerekek teljesítményére, mert ügyesen játszottak és megérdemelten tartották itthon a kupát. Hozzá kell még tennem, hogy a tornát követően az U10- U11-es korosztálynak futsal bajnoki kötelezettségei is voltak a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában, ahol szintén megállták a helyüket a srácok. Összességében tehát jól indítottuk ezt az évet, ami remélem, hogy sokáig ki is tart majd!

A délután folyamán az U7-es korosztály vette át a terepet a teremben, akiknél párhuzamosan két meccset is le lehetett bonyolítani az ugyancsak két csoportos megmérettetésen, a Csepel FC két csapattal vett részt a programban. A 3 a 3 elleni küzdelmekben a Csepel FC/Puma néven induló együttes  a következő eredményeket érte el:

Csepel FC/Puma – Soroksár 5:1
Csepel FC/Puma – Budatétény SE 18:0
Csepel FC/Puma – Szilády RFC Kiskunhalas 2:3

elődöntő:
Csepel FC/Puma – Kelen SC 9:4

döntő:
Csepel FC/Puma – Szilády RFC 0:5

A keret:
Rozgonyi Roland , Masszi Viktor , Yildiz Erkan , Tóth Balázs, Edzők és segítője:Malomsoki Krisztián Milán & Bomba Gábor

Malomsoki Krisztián csapatvezető így értékelt: – Nagyszerű kezdése az új évnek, hiszen megszereztük az idei év  első tornáján az első kupánkat egy nagyon erős mezőnyben, ahol ugyan nem voltak NB I-es csapatok de így is magas volt a színvonal. Az itt megjelent 9 csapat közül már több is simán múlt felül korábban első osztályúakat, s most az osztrák versenynaptár szerint kezdték meg a szezont. Új rekord is született: 18:0 -ra győztünk a Budatétény SE ellen, ami nagyon bíztató a jövőre nézve. Itt volt a Puebla Kupa (1., 2., 4.) helyezett csapata is, akik a Vasast, az FTC-t ,  vagy a Honvédot könnyedén előzték meg abban a sorozatban. Kelet -Magyarország egyik jó nevű utánpótlás műhelye Kiskunhalasról érkezett hozzánk, akik rendkívül jól szervezett védekezéssel végül  maguk mögé utasították csapatunkat. Ezzel sajnos megszakadt 20 meccsen át tartó veretlenségi sorozatunk, de már nagyon várjuk a 4+1 -es U7 -es tornákat (itthon Pokornyi torna illetve Ausztriában, Franciaországban is játszák ezt a rendszert). Összességében elmondható, hogy a legerősebb kisműhelyek tornáján vehettünk részt egy kiváló eredménnyel.

A Csepel FC másik együttese első alkalommal vett részt labdarúgó tornán és egy győzelmet szerezve végül a 8. helyen zárta az Új Év Kupát.

Horváth Csaba vezetőedző értékelése: – Ezen korosztályunk az első “igazi” tornáján vett részt és a várakozások felett teljesített. A csapat nagy része még csak fél éve kezdett el focizni, így nagy kihívás elé állítottuk őket azzal, hogy egy ilyen színvonalas tornán vettünk részt. Eredményt nem is vártunk el a srácoktól, csak azt hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt és amit edzéseken tanulunk illetve kérünk tőlük arra próbáljanak figyelni. Kéréseinknek maximálisan eleget tettek és meglepetésünkre sikerült több csapattal is felvenniük a versenyt. Láthattuk, hogy jó úton haladunk valamint -teljesen természetes módon-  azzal is szembesültünk, hogy bizony van még mit tanulnunk. Nagyon jó lehetőség volt a tapasztalatszerzésre. Ez úton is gratulálok a fiúknak mert mindent kiadtak magukból, ami bennük volt, csak így tovább! Hajrá Csepel FC!

 

Az U7-es torna végeredménye:

1. Szilády RFC Kiskunhalas
2. Csepel FC- Puma
3. Kelen SC
4. Gloriett SE
5. Dunakanyar Vác
6. Soroksár SC
7. Nagykáta SE
8. Csepel FC
9. Budatétény SE