NB III: január 8-án indul a felkészülés!

A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata a téli pihenőt követően január 8-án kezdi meg felkészülését a 2017/2018-as bajnoki szezon tavaszi etapjára. A jelenleg a tabella 8. helyét elfoglaló együttesünkre kemény, 8 hetes program vár a március 3-án esedékes rajtig.

 

A szakvezetés elkészítette a felkészülési tervet, melyben (előzetesen) 12-13 edzőmérkőzés szerepel, a korlátozott csepeli pályalehetőségek híján ezekre leginkább idegenben kerül sor. Az elképzelések szerint összemérjük tudásunkat a Budaörs, a Jászberény, a Csákvár, az MTK II, a Dunaharaszti, a REAC, az RKSK, a BMTE II, az Ikarusz, a 43. sz. Építők, a Honvéd II, a Vecsés, a THSE- Szabadkikötő és a Gyöngyös együtteseivel is. Természetesen előzetesen minden mérkőzés időpontjáról és helyszínéről tájékoztatást adunk.