Csepeli presztízscsata az idényzárón

Amilyen pikánsan indult, olyan pikánsan is fejeződik be az NB III Nyugati csoportjának csepeli egyletei számára a bajnokság őszi szakasza. A Csepel FC a THSE- Szabadkikötő vendége lesz, ahol törleszthetünk a nyári, 1:2-es vereségért.A 2017/2018 -as bajnoki szezon kezdetére kettőre nőtt a harmadosztályú csepeli labdarúgó csapatok száma, történt ugyanis, hogy a Tintahalak SE -amelynek a Szabadkikötő pálya lett az otthona- megnyerte a BLSZ I. osztályú bajnokságát, s így a jogot az NB III -ban való indulásra. A sors kiszámíthatatlansága okán a Csepel FC -vel egy csoportba kerülő THSE -vel már az első fordulóban összesorsoltak bennünket, s az egykori játékosainkkal teletűzdelt “Kikötő” alaposan megtréfált bennünket a bajnoki rajton. Summa summarum: 1:2 lett, nem ide…

Azóta sok víz lefolyt mind a Kis-, mind pedig a Nagy Dunán,a THSE- Szabadkikötő a meglepetésszerű remek rajt után visszaesett,s jelenleg a mezőny alsó szegmensében áll, a Csepel FC pedig a középmezőnyig küzdötte fel magát, ahol igyekszik megerősíteni pozícióját. A Weiss Manfréd útiak odahaza 1-1-5- ös mérleggel rendelkeznek, csak az Andráshidát sikerült két vállra fektetniük (2:1), a Gyirmót II ellen gólnélküli döntetlenre futotta erejükből, a többi találkozójukat elbukták. Legutóbb a Kaposvári Rákóczi ellen maradtak alul 7:1 arányban saját pályájukon.

Együttesünknek sajnos nem sikerült pontot elhoznia Andráshidáról az előző játéknapon, így a téli szünet beköszönte előtti utolsó találkozóra marad az, hogy pontosan zárjuk az őszi etapot.

Gabala Krisztián szakmai vezető: – Mindkét csapat számára nagyon fontos lesz ez a találkozó, igaz mindkét csapatnak más szempontból… Ennek okán egy nagyon kiélezett és feszült összecsapásra számítok. Mindenféleképpen pontot szeretnék szerezni.