UP: tovább robog az U19, majd húszat lőtt az U14

Klubunk utánpótlása a téli bajnoki szünet közeledtével szinte futószalagon játssza táétmérkőzéseit, legyen szó hétköznapról vagy hétvégéről. Örömteli hír többek közt, hogy az országos U19 -es csapatunk megerősítette vezető helyét, a BLSZ-es U17 pedig idegenből rabolt fontos pontot. 

Borda Viktor: – Kötelező jellegű győzelemnek indult a találkozó, ahol szomorúan vettük tudomásul, hogy őszi bajnokaspiránsként nem a jól megszokott 2-es edzőpályánkon játszhattunk, hanem a jóval “dadogósabb” hármason kell pályára lépnünk… Ennek ellenére csapatom játékán meg sem látszott, hogy nem a megszokott borítású talajon kell játszani, aminek minden négyzetcentiméterét jól ismerjük. Már az első percben megszereztük a vezetést, aztán jött a nagy semmi, majd két szép egyéni megmozdulásnak köszönhetően a félidőre háromgólosra duzzadt az előnyünk. Ennek köszönhetően a második játékrészben bátran forgathattam a csapatot és adhattam lehetőséget azoknak is, akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz. Összességében elégedett voltam a látottakkal, a hozzáállással, az eredmény számszerűségét a gólhelyzetekben történt koncentráció és a pálya minősége határozta meg.

Jók: Árkocsevics Milán, Papp Ádám

MLSZ U-17 III. osztály Közép-Nyugat

Pop Richárd: – Amennyiben helyzetkihasználásunk jobb, akkor győzelmünk nagyobb arányú is lehetett volna…Külön pozitívum, hogy ismét kapott gól nélkül sikerült lehozni egy találkozót, a folytatásban azonban pontosabb játékra lesz szükség!

Jók:

BLSZ IFJÚSÁGI U-19

Kincses Béla: – Amint azt az eredmény is jól mutatja erre a találkozóra jól összeállt a csapatunk, egyre több játékos lép pályára megfelelő felkészültséggel és egyre többet kapok vissza a pályán azokból az elemekből amiket hétközben sulykolunk a srácokkal. Az más kérdés, hogy egy helyzetet tudunk-e értékesíteni vagy sem, de ma végre ismét láttam szép dolgokat a pályán. Az eredmény hűen tükrözi a meccsen látott fölényünket, gyakorlatilag minden poszton ellenfelünk fölé nőttünk, kapusunkat pedig egyáltalán nem tették próbára.

Jók: Szabó Richárd, Papp Ádám, Vörös Bence

BLSZ IFJÚSÁGI U-17

Pop Richárd: – Hatalmas munkával elért döntetlennel zártuk ezt a meccset, ahol csapatunk stabil lábakon állt, ellenfelünknek nem  sok kezdeményezési lehetőséget hagytunk. Sajnos elöl három helyzetünkből egyet sem sikerült értékesítenünk, de így is igen értékes ez az idegenbeli, gólnélküli döntetlen.

Jók:

 

MLSZ SERDÜLŐ U-14 II. OSZT. Közép – B

Elekes Zsolt: – Azzal elégedett vagyok, hogy olyanok is gólt tudtak szerezni, akiknek erre máskor aligha van lehetősége!

Jók:

 

Elekes Zsolt: – Az első tíz percben eldönthettük volna a mérkőzést, ehelyett pontrúgásból megint mi kaptunk gólt… Ez már-már hihetetlen! Ezt követően már csak futottunk az eredmény után. Csupán három bajnokit nem nyertünk meg eddig, ezek egytől-egyig műfüvön voltak… Keresem az okát!

 

MLSZ SERDÜLŐ U-15 II. OSZT. Közép – B

Elekes Zsolt: – Örülök a győzelemnek, de annál inkább dühít néhány játékosom hozzáállása és a pályán való viselkedése! Szerénynek, szorgalmasnak kellene lenni a fejlődés érdekében!

Jók:

 

Elekes Zsolt: – Amíg ilyen és ehhez hasonló gólokat kapunk, igencsak nehéz lesz fejlődni és feljebb lépni! A 0:3-as félidőt követően simán megfordíthattuk volna a találkozót, ám hiába álltunk ötször is mindössze öt méterrel a kapussal szemben, azokból csupán egyszer voltunk eredményesek… Ennél azért sokkal több volt ebben a meccsben!

Jók: