NB III: Pasaréti pontszerzés – Mestermérleg

A Csepel FC felnőtt csapata eggyel növelte pontjai számát a Pénzügyőr SE otthonában 2:2-re végződött találkozón, ami fordulatokban gazdag, közönségszórakoztató összecsapáson vezetett pontosztozkodáshoz.Gabala Krisztán szakmai vezető: – Egy nagyon jó csapat ellen szereztünk értékes pontot. A mérkőzés úgy alakult, ahogy elterveztük, megvolt a lehetőségünk arra, hogy az első félidőben akár nagyobb előnyre is szert tegyünk, ám egy tízperces rövidzárlat okán ellenfelünk -teljesen megérdemelten- a maga javára fordította a találkozót. Ennek következtében a második félidőben kénytelenek voltunk belemenni egy nyílt játékba, ahol véleményem szerint bármelyik csapat javára eldőlhetett volna a meccs… Mindent összevetve maximálisan elégedett vagyok, mert egy közönségszórakoztató, jó iramú és színvonalú találkozón szereztünk pontot.

Jók: Juhász Gergely, Hesz Olivér, Haraszkó Sándor, Szabó Ádám

Emlékeztetőül:

Pézügyőr SE – Csepel FC 2:2 (2:1)

Jv: Dobai János (Pogonyi Ferenc, Baráth Noémi)

Pénzügyőr SE: Czuczi Márton – Luczek Dávid, Despotovic Vanja, Besztercei Attila, Feil Máté (86′ Farkas Máté), Sztrunga Zsolt (83′ Szabó Balázs), Karvalics Bence (’88’ Buzás Viktor), Szekszárdi Tamás, Nagy Bendegúz, Turi Ákos, Kovács János
Vezetőedző: Varga Balázs
Csepel FC: Juhász Gergely – Hesz Olivér, Szabó Ádám, Németh Zoltán (90′ Bencze Márton), Korozmán Norbert, Tóth Csaba, Fisli András, Haraszkó Sándor, Teplán János (66′ Váczi Dániel), Simon Krisztián, Somodi Ádám (46′ Marczinka Tamás)
Vezetőedző: Gabala Krisztián
G.: Kovács János (’40, ’43), ill. Szabó Ádám (’22), Haraszkó Sándor (’67)