UP: Sikerekkel és kudarcokkal tarkított fordulón túl

A Csepel FC utánpótlása is folytatta bajnoki küzdelmeit, ami ezúttal fordulatokban bővelkedőnek bizonyult. Szép siker ugyanúgy szerepel, mint kevésbé várt vereség, de mindent egybevetve most sem kell szégyenkeznünk.

Borda Viktor: – Végre lejátszottuk az első rangadónkat a bajnokságban, amit már nagyon vártunk, hogy fel tudjuk mérni, valójában hol is tart a csapatunk. Ennek megfelelően álltak bele a játékosok a meccsbe, ahol gyakorlatilag az első perctől az utolsóig domináltunk a találkozón. Jól és agresszívan, rengeteg futással játszottunk, így esélyt sem adtunk ellenfelünknek a sikerre. Hiányérzetem a kidolgozott ám nem értékesített helyzeteket illetően van, ami számolatlan volt a meccsen. Szerencsére ezekből kettőt sikerült begyötörnünk, így az eredménnyel, a hozzáállással és a mutatott játékkal is elégedett vagyok. Jólesett látni a játékosok által mutatott erőt és gratulálok teljesítményükhöz.

Jók: az egész csapat illetve Győri Barnabás, Garai Ádám és Szabó Márton az átlagon felüli futóteljesítményük okán

Pop Richárd: – Egy igen jó csapattal találkoztunk, nagyjából az történt, amire számítottam. Bosszant, hogy helyzeteink kimaradtak, minek következtében sem a győzelmet és sem a döntetlent nem sikerült kiharcolnunk.

Jók:

Elekes Zsolt: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de a mutatott játéknál többet tudunk! Védekezésben egyre jobbak vagyunk, de szeretném ha többet lenne nálunk a labda, ugyanis arra is képesek vagyunk. A mai meccsen csúsztunk, másztunk, küzdöttünk ami azt jelenti, hogy a csapategységgel nincs baj!

Jók: Kiss Marcell, Urbin Márk, Urbin Martin, Sükösd Krisztián, Takács Gergely

Elekes Zsolt: – Boldog és egyben csalódott is vagyok, ugyanis a sráciok nagyon sokat dolgoztak a meccsen, 1:1 után reális esélyünk mutatkozott a győzelemre is, ám az utolsó előtti percben még a pontszerzés is elúszott… Én továbbra is hiszek a srácokban, ahogy látom ők is bennem és meccsről-meccsre lépegetünk előre, így biztos vagyok abban, hogy a számunkra megfelelő úton haladunk előre.

Jók: Raduly András, Szikszai, Kerner Tamás, Varga József, Kmetz József

Kincses Béla: – Jól indult számunkra a meccs, hiszen Torda Bence révén hamar megszereztük a vezetést. Általában ez pozitív irányba mozdítja el a csapatokat, ám nálunk sajnos visszafelé sült el a dolog… Nem jött az az aktivitás, ami egy vezetés megszerzése után következne, elmaradt a játék irányítása, ennek következtében vissza is esett a teljesítményünk. Olyan hibákat vétettünk, amiket nagyobb odafigyeléssel és határozottsággal elkerülhettünk volna. Abból, amit ez a csapat tud, most nagyon keveset mutattunk be, ami szerintem annak is betudható, hogy minden csapat életében vannak gyengébb periódusok, ez nálunk ezen a meccsen következett be. Bízom benne, hogy legközelebb javítani tudunk!

Jók: –