UP: ez a kör is jól sikerült, a lányok is győzelemmel csatlakoztak

Folytatódtak utánpótláscsapataink bajnoki küzdelmei, ahová már a kitűnően debütáló Csepel FC -s lányok is bekapcsolódtak. Ismét a sikerek felé billent a mérleg nyelve, volt ahol parádés gólkülönbséggel.

MLSZ U-17 III. osztály Közép-Nyugat 3. forduló

Ikarusz-Maroshegy – Csepel FC 0:1 (0:0)

Csepel FC: Tóth Zoltán – Kovács Dominik, Horváth Ákos, Strum Gergő, Mondok Richárd, Baráth Bence (Gladkov Zoltán ’89), Banitz Róbert, Lencsés Attila (Farkas Renátó ’46), Hegyes Márton, Vas Gergely (Máté Gergő ’65), Hinics Milán

Edző: Pop Richárd, Kincses Béla, Borda Viktor

Ikarusz-Maroshegy: Szolnoki P. – Ugrits D., Biró B. Andrásy M., Vékony Noel (63′ Nánai M.), Szabó B. Cs.,(’79 Csada E.), Madár G., Mátyus M., Fövenyi K. (69′ Szabó P.), Békefi B., Szontagh P. (79′Szente B.)

G.: Baráth Bence ’53

Pop Richárd: – Kifejezetten jó erőkből álló ellenfelet sikerült legyűrni, előzetesen könnyebb mérkőzésre számítottam, de a srácok jól álltak hozzá a mérkőzéshez. Ellenfelünknek egyetlen helyzete sem volt a találkozón, így a védelmünk jól funkcionált, elöl pedig egy kis szerencsével akár 3-4 gólt is elérhettünk volna. Bizakodó vagyok az előttünk álló találkozók előtt, igaz vannak gondjaink a sérülteket illetően, de a csapatot elég erősnek érzem ahhoz, hogy ismét egy jó eredményt érjünk el.

Jók: Hinics Milán, Mondok Richárd, Horváth Ákos, Banitz Róbert

MLSZ U-19 III. osztály Közép-Nyugat 3. forduló

Ikarusz-Maroshegy – Csepel FC 1:16 (1:5)

Csepel FC: Végh Krisztián – Bakos Levente (Vitárius Gergely ’46), Szabó Viktor (Győri Barnabás ’46), Vörös Bence, Szabó Richárd, Sebestyén László (Tóth Márton ’46), Kutika Dániel, Árkocsevics Milán (Frankow Miklós ’62), Kaszab Ferenc, Papp Ádám (Garai Ádám ’46), Torda Bence

Edző: Borda Viktor, Kincses Béla, Pop Richárd

Ikarus-Maroshegy: Szente B.(Szén B. ’77) – Virág A., Oszlányi-Salacz M., Makai A., Sasvári P., Láng S. (’58 Póta D.), Miklós D. (’52 Németh K.), Sass A., Kiss R., Palsa H.(’77 Szunoman Z.), Kocsis M.

G.: Láng S., ill. Vörös Bence (6), Torda Bence (5), Kutika Dániel, Kaszab Ferenc, Tóth Márton, Győri Barnabás, Garai Ádám

Borda Viktor: – Szemre is tetszetős, kulturált körülmények közé érkeztünk vendéglátónk új sporttelepére, ahol vadonatúj füves labdarúgó pálya várt a két csapatra. Ez eleve feldobta játékosaimat, akik a megszokott vehemenciával vetették bele magukat a találkozóba az előzetesen kevéssé ismert játékerőt képviselő Ikarusz-Maroshegy ellen. Erőfeszítéseinket mintegy 20 perc elteltével már siker koronázta, ekkor már gólokat is sikerült szereznünk. A számszerű eredményen kívül a meccs legnagyobb erénye az volt, hogy minden egyes pályára lépő játékos (gondolok itt elsősorban a félidei cserékre) elképesztően motiváltan “álltak bele” a meccsbe, amit jó volt látni. Tíz gól után is volt hajtás, motiváltság, újabb gólra való törekvés, ami edzői szempontból nézve nagy pozitívum.

Jók: Vörös Bence, Torda Bence valamint a legalább tíz gólpasszig jutó Kaszab Ferenc

BLSZ IFJÚSÁGI U-17 3. forduló

Csepel FC – ASR Gázgyár  4:2 (2:1)

Csepel FC: Perjéssy Krisztián (Meiszterics Lajos ’70) – Mondok Richárd (Vas Gergely ’46) , Máté Gergő, Döbröczöni Csaba, Banitz Róbert (Braun Rajmund ’46), Ujfalusi Zsolt, Lencsés Attila, Czékmány Ádám (Kovács Dominik ’46), Farkas Renátó (Kaposvári Máté ’82), Gladkov Zoltán, Kőhegyi Zsombor

ASR Gázgyár: Fuksz A. – László G., Vadon, Gőgh M., Káli B., Fehér P., Kótai T., Kiss M. (46′ Boros M.), Mester Á., Kiss D. (70′Arany M.), Fenyvesi Z. (73′ Marián R.)

Pop Richárd: – Nem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat még ha az eredmény ezt nem is tükrözi hűen… Örülök annak, hogy mindenki lehetőséghez jutott a találkozón, gratulálok a csapatnak.

 

MLSZ SERDÜLŐ U-14 II. OSZT. Közép- B. 4. forduló

Dunaharaszti MTK – Csepel FC SE 0:3 (0:2)

DMTK: Bartha L. (60’Juhász J.) – Berkes G., Ungi M., Király M. (41’Benkő B.), Koller B., Horváth Zs. (65’Bráda B.), Dékány B., Kincses A., Bődi P., Sipos N., Tóth Zs. (’41 Losonczi J.)

Csepel FC: Gregus Gergő (Papp Csaba ’75) – Engelbrecht Gábor, Takács Gergely, Urbin Martin, Urbin Márk, Pásztor Péter, Sükösd Krisztián, Orosz Bálint, Kardos Ádám, Kiss Marcell, Tornyos Benedek

Edző: Elekes Zsolt

G.: Pásztor Péter (2), Urbin Martin

Elekes Zsolt: –Bár az első félidőben követtünk el hibákat, a legnagyobb fegyvertény, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk a találkozót. A második játékrészben már uraltuk a meccset, bízom benne, hogy jó szériánk a továbbiakban is folytatódik.

Jók: Kiss Marcell, Pásztor Péter, Urbin Martin, Takács Gergely

 

MLSZ SERDÜLŐ U-15 II. OSZT. Közép- B. 4. forduló

Dunaharaszti MTK – Csepel FC SE 7:0 (4:0)

DMTK: Pántya I. (66′ Bartha L.) – Kiss B., Szabó P., Verpeléti N., Gyuris D., Bereczki K.(’53 Marlyin Z.), Erdei A., Mészáros V., Sulyok A., Dezső M., Jakab N.(’66 Nádas K.)

Csepel FC: Raduly András – Szikszai Attila, Nádi Roland,Kmetz József, Döme Erik, Vidák Renátó, Varga Zoltán, Király Bence, Végh Patrik, Árendás Csaba, Zsíros Bálint

G.: Jakab N. (3), Kiss B. (2), Bereczky K., Szabó P.

Elekes Zsolt: – Bár az eredményen nem látszik, sokkal jobban játszottunk, mint a múlt héten. Voltak helyzeteink, lassan lépegetünk előre és reméljük, hogy a sérültjeink, betegeink is mihamarabb ismét csatlakozhatnak hozzánk.

Jók: Nádi Roland, Varga Zoltán

Leány U-16 HNP Közép csoport 3. forduló

Csepel FC – Törökbálint-Budaörs  4:1 (0:0)

Csepel FC: Takács E. Cseperke – Sarang Nikoletta, Szirovicza Réka, Farkas Szilvia, Cserháti Dorina, Borsos Liliána, Bálint Viktória, Veress Gabriella, Zahár Flóra Fanni

Cserék:Szűcs Anna, Farkas Boglárka, Ferenczik Zoé, Molnár Kincső

Edző: Elekes Zsolt, Takács Krisztián

Törökbálint- Budaörs: Kapiller Csilla – Zámbó Lili, Boczkó, Németh Léna, Balázs-Hegedűs Réka, Tóth Eszter, Boczkó Boglárka, Kiss Beatrix, Német Vivien, Ferenczy Alexandra

Cserék: Tomkó Lia, Csonka Lilla, Ferencz Alexandra

G.: Borsos Liliána (3), Szirovicza Réka, ill. Német Vivien