Pontokat rabolt a Pápa a Béke térről

Sajnos nem sikerült kiköszörülnünk a csornai csorbát, ezúttal hazai környezetben maradt alul a találkozó java részében emberelőnyben futballozó felnőtt csapatunk a Pápai Perutz FC -vel szemben.

Sajnos már az első negyed óra végén hátrányba kerültünk: egy oldalról érkező labdát Németh 11 méterről lőtt Lőrincz Péter kapujába 0-1. A 36. percben emberelőnybe kerültünk, ugyanis, a játékvezető a kilépő Somodit utolsó emberként szabálytalanul megállító Iványinak mutatta fel a piros lapot, így több mint 50 percet játszhattak labdarúgóink emberelőnybe, de ez sem segített szombat délután… Nem sokkal a befejezést megelőzően pontrúgásból és felívelésből Fisli és Somodi Ádám is elpuskázott egy-egy gólszerzési lehetőséget, így a hat sárgát és egy piros lapot összeszedő Pápa tíz emberrel harcolta ki első sikerét.

Gabala Krisztián szakmai vezető: – Rendkívül enerváltan és tompán kezdtük a mérkőzést, ami az egész találkozóra rányomta a bélyegét. Ennek okán a bekapott gólt követően nem is tudtunk már újítani, így azt kell, hogy mondjam, hogy a Pápa megérdemelten vitte el tőlünk a három pontot.

 

Csepel FC – Pápai Perutz FC 0:1 (0:1)

Csepel FC: Lőrincz Péter – Hesz Olivér, Szabó Ádám, Dévai Csaba, Korozmán Norbert, Haraszkó Sándor, Teplán János (Fisli András 54′), Marczinka Tamás (Váczi Dániel 46′), Simon Krisztián, Tóth Csaba (Bencze Márton 74′) Somodi Ádám
Pápai Perutz FC: Sánta – Böröczky, Domján, Császár, Kozma – Hanzl (’70 Nagy B.), Iványi – Somogyi, Németh (’65 Farkas), Baldauf (’75 Koncsag) – Szabó

G.: Németh L. (’14)

Kiállítva: Iványi M. (’36)