Lengyel vendégek a Csepel FC-nél

A hétvégén “nemzetközi delegáció” látogatott el klubunkhoz, mégpedig Lengyelországból, ahonnan két futballfanatikus fiatalember érkezett a Béke térre. Egyikük szimplán csak szurkolói sálakért és megcsodálni a Csepel Stadiont jött, míg másikuk igazán nemes cél érdekében, kerékpárral gördült be Csepelre.Kezdjük utóbbival, Robert Ćwikliński- vel aki egy opolei sportember, s aki karitatív tevékenységével minden évben egy vagy több beteg emberen szeretne segíteni. Az ekstraklasa.hu interjút is készített vele, amiből kiderül, hogy Robert focizik, fut, kerékpározik és kajakozik. Célja, hogy tevékenységével felkeltse a figyelmet, és útja során különböző sportrelikviákat gyűjtsön, majd azokat egy árverés keretében értékesítse, s az így befolyó összeget teljes egészében karitatív célra fordítja. Robert úgy döntött, hogy a magyar-lengyel barátság jegyében 2017 nyarán körbe kerékpározza hazánkat és itt hódol karitatív tevékenységének. A rendkívül barátságos  fiatalember mielőtt kerületünkbe érkezett járt a Ferencvárosnál és Újpesten is, tőlünk pedig egyenesen Kispestre vezetett az útja. Klubunk szurkolói részéről Bosnyák Norbert és Fenyvessy Richárd fogadták a hazánk bebarangolására Sopronból induló sportembert, aki sorrendben Győrbe, majd Szombathelyre, onnan Pécsre valamint Szegedre vette az útirányt, ahonnan Budapestre tekert, innen Jászberénybe majd Szolnokon, Diósgyőrön és Debrecenen keresztül Nyíregyháza az úti célja. Itt Csepelen sikerült elintéznünk, hogy meglátogathassa a kórházban lábadozó Tóth II. Józsefet, ahol Bozsi bácsi ellátott kézjegyével egy-egy magyar válogatott mezt, valamint egy a felnőtt csapatunk által dedikált centenáriumi mezzel is kedveskedtünk neki, ami segíthet valamit annak a lengyel kislánynak, akinek szemműtétjére Robert éppen most gyűjt.

A másik fiatalember, Kamil Kurzela szimplán látogatóként érkezett Budapestre Varsóból, ő  a Legia híres szurkolói csoportjának tagja, s nagy örömmel nézett körül stadionunkban. Klubunkat  a Facebookon keresztül találta meg, s mivel azonnal jeleztük neki, hogy szívesen látjuk, ő mindjárt két szurkolói sálat is rendelt, amit nagy örömmel vett birtokba. Természetesen vendégeink egymással is jót beszélgettek anyanyelvükön, s mindketten -állításuk szerint- élményekkel gazdagodva, elégedetten vettek búcsút Csepeltől.

Robert jótékonysági kerékpáros túrája a http://kibicowskawyprawa.pl oldalon követhető.