Jelentés a Csepel FC nyári táborából

A korábbi népszerűségét is meghaladóan “dübörög” a Csepel FC nyári, labdarúgó tábora. A Béke téri sporttelep hétfőtől-péntekig újra gyerekzsivajtól hangos, megnéztük hát, hogy milyen is az idei táborélet.A Kincses Ádám, Horváth Csaba, Takács Dávid, Csaba László, Szabó Zoltán edzőkből álló team- nek nincs könnyű dolga, a napi 60-70 gyerek felügyeletét illetően, ám ők láthatóan jól megbírkóznak a feladattal. Kincses Ádám elmondta, hogy volt olyan nap, amikor 75 gyerek táboroztatását kellett megoldaniuk, ami tökéletesen sikerült. A napi két edzésen kívül számos tartalmas programot építettek be a tábor mindennapjaiba, így sorversenyek, kötélhúzás, valamint különféle játékok is kiváló elfoglaltságot jelentettek a lurkóknak, akik szemmel láthatóan remekül érzik magukat. Az étkezést is a helyszínen oldják meg és az adagoknak köszönhetően éhes száj szinte soha nem marad egyetlen napon sem. A nagy sikerre való tekintettel a szakvezetés a jövő hétre, sőt a nyár későbbi részére is tervez Csepel FC tábort, ahová továbbra is várják a jelentkezőket.