UP: jön a Lőrinc United, Dorog elleni rangadók Csepelen

Az előttünk álló bajnoki forduló meglehetősen szétdaraboltan alakul,  az U19 -es együttesünk már tegnap lejátszotta aktuális bajnokiját, az U17 pedig 25-én lép pályára, így csak az U14, az U15 és a BLSZ U19 -es csapatunk küzd a hétvégén, igaz mindhárom hazai környezetben, a Béke téren.

Tegnap a III. osztály Közép-Nyugat csoportjában szereplő U19 -es együttesünk 1:1-es döntetlent játszott a Budai FC- Tabáni SPA együttesével (gólunkat Kaszab Ferenc szerezte), így 51 pontjával maradt a 2. helyen, igaz két meccsel többet játszva a mögöttünk álló, 45 pontos Főnix- Goldnál. (Részletek később)

Május 20-án a BLSZ Ifjúsági U19 -es csoportban szereplő együttesünk lép pályára a Lőrinc United ellen. A két csapat őszi összecsapásán, a Deák Ferenc Sporttelepen 9:1-es sikert értünk el a jelenleg 15. helyen álló XVIII. kerületiek ellen, akik idegenben mind a 12 találkozójukat elveszítették és hozzá 12-151-es gólkülönbséget produkáltak. A legnagyobb vereséget a Mészöly FS otthonában szenvedték el, ott 36:1 arányban kaptak ki, de kétszer is előfordult már, hogy 18 -szor zörgették meg a hálójukat ebben a bajnokságban.

Az U14-es és U15-ös együttesünk a Dorogot látja vendégül vasárnap. Először 10 órától a fiatalabbak indítják útjára a labdát. Az ősz folyamán egy meglehetősen fordulatos meccsen 4:3-ra kikaptunk a bányászvárosban (góljainkat Fazekas Ádám, Varga Zoltán és Tornyos Benedek szerezték), így fűtheti a srácokat a visszavágás reménye. A jelenleg a 8. helyen álló Dorog idegenben 6-0-5-ös mutatót produkált, a KISE, a Dunakanyar SE- Szentendre, a Komárom, a Pénzügyőr az Esztergom és a TFSE- Hegyvidék megoldhatatlan feladat elé állította, a Rákosmente, a Csep- Gól, a BKV, a Dunaharaszti és a Ferihegy- Vecsés viszont nem okozott gondot számukra, utóbbi találkozón 22 gólt szereztek. Csapatunk egészen jól elkapta a fonalat és már harmadik mérkőzés óta nem kapott ki, sőt még gólt sem kapott. Elekes Zsolt tanítványai idehaza 5-0-7-es mérleggel állnak, az Esztergom, a Ferihegy-Vecsés, a BKV, a Rákosmente, és a Csep- Gól FC ellen sikerrel vették az akadályokat, a többiek viszont még túl nagy falatnak bizonyultak számukra.

Az U15-ös csapatunk trénere Németh Gábor “nem volt elájulva” tanítványai előző fordulóban bemutatott produkciójától (ezt leadott nyilatkozata is tükrözte) ami a Dorog ellen is bizony kevés lehet… Ősszel “vízilabdaeredményes” találkozón a hazaiak 7:4-re nyertek ellenünk úgy, hogy a félidőben már 5:0-ra is vezettek a Monostori Tivadar nevét viselő Utánpótlás Centrumban, de aztán Horváth Ákos, Czékmány Ádám, Máté Gergő és Lipl Noel is bevette a kapujukat, ám sajnos ez is kevésnek bizonyult. A jelenleg 3 ponttal előttünk álló és a harmadik helyet bitorló dorogiak vendégként 7-1-3-as mutatóval rendelkeznek, csak a Dunakanyar SE- Szentendre, a Csep- Gól FC és a Komárom ellen betliztek, az Esztergom ellen 3:3-as döntetlent játszottak, a többikkel viszont elbántak. A mieink hazai mutatója imponáló, 9-1-2 -őt mutat továbbra is, csak a II. Kerület és a Dunakanyar SE- Szentendre tudott minket megtréfálni, a Komárom pedig “pontosan” távozott a Béke térről.